A magyar médiában meglehetősen sok szó esett már az intézményes támogatásokról (előcsatlakozási alapok <phare, ispa,="" sapard="">, strukturális alapok, kohéziós alap) és a nemzeti fejlesztési terv operatív programjairól is egyre több információ jut el a nagyközönséghez. Azokról a pályázati lehetőségekről azonban, amelyeket közvetlenül Brüsszelben bírálnak el, alig hallani itthon, pedig a hazai szervezetek ma már szinte minden közösségi programra szabadon pályázhatnak.
A közösségi programok az Európai Unió gazdasági-társadalmi életének szinte minden területét átfogják (adózás, audiovizuális technológiák, belügyi-jogi együttműködés, energia, ifjúság, információs társadalom, kis- és középvállalkozások fejlesztése, környezetvédelem, közegészségügy, közlekedés, kultúra, kutatás, küzdelem az erőszak ellen, oktatás, polgárjogvédelem, szakképzés, szociális politika, vámügyek, stb.)
A közösségi programokban a legtöbb esetben csak konzorciumot alkotva lehet pályázni. Az Európai Bizottság (a szakmai bírálók) általában azokat a pályázókat támogatja, akik/amelyek egy európai nemzetközi kooperáció tagjaként kívánnak egy ötletet megvalósítani. Ennek európai többletértéket kell képviselnie, és nem hiányozhat belőle az innováció sem. Ezek nélkül bármilyen jó egy pályázat, elutasítják.
Ezekben a programokban a hazai pályázók az interneten közzétett pályázati felhívások alapján pályázhatnak, az uniós tagállambeli pályázókkal azonos feltételekkel. A pályázónak az első lépéseket minden esetben az interneten célszerű megtennie, ugyanis itt találhatók meg az alapvető információk, amelyek szükségesek a pályázat elkészítéséhez: az alapdokumentum, a pályázati kiírás, amelyhez kitöltési útmutató, munkaprogram kapcsolódik. Ezen alapdokumentumok határozzák meg a pályázati feltételeket, a pályázat célkitűzéseit, és tartalmaznak minden egyéb releváns információt is. Sajnos magyar nyelven nehéz összeszedegetni az információkat, az EU hivatalos pályázati honlapjain található „információáradatban” pedig könnyen elveszhet az érdeklődő. Talán az egyetlen igazán jól rendszerezett, az európai uniós pályázati lehetőségekről magyar nyelven információkat közlő honlap az EU-oldal, amely a www.euoldal.hu címen érhető el. Ez a site valamennyi nyitott programról bőséges információt tartalmaz és segíti az indulást.
Ami még nagyon fontos eleme a közösségi programokra beadott pályázatoknak, hogy általában valamilyen mértékű társfinanszírozási kötelezettséget írnak elő, így a pályázóknak a beadás előtt gondolniuk kell arra, hogy milyen formában tudják a szükséges önrészt a pályázathoz biztosítani.</phare,>
Magyarország részvétele a közösségi programokban
1997 óta Magyarország 18 közösségi programhoz csatlakozott, beleértve azokat is, amelyek már kifutottak. 2004. május elsejétől minden közösségi program nyitottá válik a magyar szervezetek számára is. Magyarország különösen sikeresen vett részt az oktatási, ifjúsági, képzési és kutatási projektekben.
A közösségi politikák megismerése és fokozatos alkalmazása a magyar szervezetek számára is elengedhetetlen. A programokban való részvétellel megismerhetik az unió működését, szabályait, rendszerét, és emellett olyan területeken juthatnak támogatáshoz magyar intézmények, cégek, szervezetek, ahol jelenleg tőke hiányában nem tudnak előrelépni (kutatás-fejlesztés, oktatás, környezetvédelem, stb.). Az európai országokban nagy hagyományai vannak a pályázatírásnak, a lemaradás azonban nem behozhatatlan. Minél több és jó pályázatot kell benyújtani a magyar résztvevőknek. Ez azt is feltételezi, hogy a magyar szervezetek olyan nemzetközi kapcsolatrendszerre, nemzetközi tapasztalatokra tesznek szert, amellyel garantáltan növelhetik versenyképességüket az európai piacon.
A következő számtól kezdve röviden ismertetjük az összes közösségi programot.
