Folytatódik a világhírű hévízi Szent András Reumakórház átfogó rekonstrukciója - értesült lapunk. A központi források segítségével megvalósuló, több mint 300 millió forint értékű beruházás keretében többek között új kétszintes fedett fürdőt is építenek. A rekonstrukció előkészítése során kiderült, hogy az 1900-as évek elején elkészült úgynevezett B épületet - döntően statikai okok miatt - le kell bontani. A helyén, illetve mellette egy olyan korszerű, több száz négyzetméteres komplexumot építenek, amely külső megjelenésében a régi épület hangulatát idézi és szervesen kapcsolódik a már felújított szárnyakhoz. Az élményfürdőt is magában foglaló, a nagyközönség számára is nyitott meleg vizes fürdőt az A épület mögötti, jelenleg parkolóként használt területen építik fel, várhatóan a jövő év tavaszára. Ebben összesen 200 négyzetméternyi vízfelületű medence kap helyet. Az emeleti részeken alakítják ki a welnessközpontot és a szaunablokkot, míg az épület előtt egy íves alakú medencekomplexumot, valamint egy gyógyparkot építenek.
Mindezzel párhuzamosan folytatják a többi épületrész felújítását is - közölték az egészségügyi intézménynél. Megújulnak a szobák, korszerűsítik az orvosi helyiségeket és a most készülő épületrészben egy, a teljes intézményt szolgáló, számítógéppel felszerelt recepciót is kialakítanak. Az említett munkákra további mintegy 200 millió forintot költ a Szent András Reumakórház.
