A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közzétette honlapján a regionális jelentőségű klaszterek létrehozását és működését támogató pályázati kiírásainak tervezetét. A "társadalmi egyeztetés" április nyolcadikáig tart, addig lehet ugyanis a kiírásokkal kapcsolatban észrevételeket tenni az NFÜ honlapján kialakított partnerségi fórumban.
A regionális operatív programokban megjelenő konstrukciók célja, hogy előmozdítsák a vállalkozások, oktatási és k+f intézmények, valamint a helyi gazdasági szereplők közötti, iparági klaszter formában megvalósuló együttműködéseket, ezen belül lehetőséget biztosítsanak a régió kulcságazataiban működő klaszterek versenyképességének jelentős növelésére.
Elvárt eredmény, hogy a térség felsőoktatási intézményei és a klaszter tagjai között partneri viszonyon alapuló, hálózati szerveződésű együttműködés jöjjön létre, amely kiszolgálja az adott ágazat gazdasági szereplőinek igényeit és helyi válaszokat ad a gazdaság kihívásaira.
A nyugat-dunántúli operatív program keretében kiemelt ágazat vagy tevékenység: a járműipar, az elektronika, a mechatronika, a fa- és bútoripar, a környezeti technológiák, az alternatív erőforrások, az egészség- és gyógyturizmus. A közép-dunántúli régióban prioritást élvez az informatikai, környezetipari, mechatronikai és járműipari klaszterek fejlesztésének támogatása. Észak-Magyarországon a mechatronika, a nanotechnológia, a környezet- és vegyipar, a megújuló energiaforrások használata, a turizmus, az informatika és az élelmiszer-biztonság területén megvalósuló innovatív fejlesztéseket és együttműködéseket támogatja az NFÜ. A Dél-Alföldön kiemelten kezelik a gumi-, műanyag- és fémfeldolgozási termékek gyártása, a gép, berendezés és közúti járművek gyártása, a nyomdaipar, az élelmiszer- és italgyártás, a turisztika, valamint a biotechnológiai, a környezettechnológiai, környezetipari, a szoftverfejlesztéssel, az anyagtudománnyal és gyártástechnológiával kapcsolatos együttműködések támogatását.
A pályázatok kiemelt törekvése, hogy fejlődjön és bővüljön a klaszterek szolgáltatási palettája, megteremtve az összhangot a közös szolgáltatások kínálata és kereslete között, támogatva a közös beruházások előmozdítását - áll az NFÜ honlapján.
