A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken közzétette azt a kétmilliárd forint keretösszegű, a Társadalmi megújulás operatív program (Támop) 2.5.1 jelű pályázatát, amely többek között az érdek-képviseleti szervezetek (munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek, civil csoportok) működését, jogsegélyszolgálatok létrehozását és fejlesztését támogatja. Az NFÜ szerint ezek a szervezetek Magyarországon gyakran kapacitáshiánnyal küszködnek, ennek megváltoztatásához pedig a szervezetek megerősítésére van szükség. A szakszervezetek ugyanis a magángazdaságra való áttérés következtében veszítettek tagságukból, erejük szétaprózódott, a tevékenységüket segítő szakmai háttérintézmények megszűntek; a civil szervezetek esetében pedig a rendszerváltás óta jelentős fejlődés tapasztalható ugyan, ám azoknak a társadalmi érdekegyeztetési folyamatokban való részvételét hátráltatja az ágazati-szakmai civil együttműködés hiánya, esetlegessége, valamint a szakértői háttér gyengesége.
A pályázat három célt nevez meg. Ezek közül a munkavállalói és munkáltatói érdek-képviseleti szervezetek fejlesztésére 500 millió forint, a munkavállalói és munkáltatói régiós jogsegélyszolgálatok létrehozására egymilliárd forint, míg az érdek-képviseleti tevékenységet ellátó civil ernyőszervezetek kapacitásainak fejlesztésére félmilliárd forint keret áll rendelkezésre. A vissza nem térítendő támogatás a projekt elszámolható összes költségének akár 100 százaléka is lehet. A pályázatokat 2008. február 1-jétől március 31-éig lehet benyújtani. A munkavállalói és munkáltatói szervezetek támogatást kaphatnak alkalmazottak képzésére, uniós és nemzetközi együttműködésekhez való kapcsolódásra, az érdekképviseletek szervezeti integrációjára, valamint a kollektív szerződésekkel való lefedettség növelésére. A jogsegélyszolgálatok esetében pedig a munkavállalók, munkáltatók, kisvállalkozást alapítani szándékozók számára jogi információ nyújtásához, egyéni és csoportos jogi tanácsadáshoz, az ügyfélforgalom nyilvántartásához, valamint tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos tevékenységekhez egyaránt nyújtható forrás. A civil szervezetek saját fejlesztéshez munkatársaik képzésére, szakmai-stratégiai terv kidolgozására, szakértői tevékenység igénybevételére, honlapfejlesztésre, kutatások és felmérések készítésére egyaránt támogatást nyerhetnek.
