BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megint nő az olaj ára

Az OPEC „árstabilizáló” lépéseitől való félelem felfelé nyomja az olajárakat.

2006. szeptember 28. csütörtök, 08:35

Hétnapos csúcsra emelkedett az olajár, mert a kereskedők attól tartanak, hogy az OPEC az áresés megállítása céljából termeléscsökkenéssel fogja ellensúlyozni a magas amerikai készleteket.

Az észak-amerikai könnyűolaj ára két centtel, 63,17 dollár/hordóra emelkedett az elmúlt 24 órában, míg a londoni Brent jegyzése 26 centtel, 62,47 dollár/hordóra nőtt. Egyes szakértők túladottnak tartják a piacot, ami önmagában megerősíti a félelmeket, hogy az Olajexportáló Országok Szervezete közbelép az árak védelmében, ám ezt még kiegészítik az OPEC háza tájáról érkező, esetenként akár verbális beavatkozásnak is tekinthető nyilatkozatok.

A szervezet elnöke, Edmund Daukoru például kedden azt mondta, hogy „tenni kell valamit az árak megállítása érdekében”. Szaúd-arábiai és kuvaiti források 62 dolláros amerikai olajárat tartanának „ésszerűnek”.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet