Tudott alaszkai olajlétesítményei korróziójáról a British Petroleum (BP) – állítja az USA környezetvédelmi hatósága, amely a Brudhoe Bay névre hallgató olajmező rozsdásodó berendezéseinek szivárgása miatt keletkezett környezeti károkkal kapcsolatban vizsgálódik. Az olajmező állapotát a seattle-i Coffman Engineers mérnöki tanácsadó iroda mérte fel még 2004-ben, és jelentésében arra figyelmeztetett, hogy előrehaladott korrózió károsította a berendezéseket, illetve hogy a létesítmény egyes részei annyira eldugottak, hogy lehetetlen kideríteni, milyen állapotban vannak. Ezt a dokumentumot mind a BP vezetősége, mind Alaszka állam illetékes hatóságai látták – véli a szövetségi környezetvédelmi hatóság, ami azt jelenti, hogy az olajmulti nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy korábban nem volt tudomása ezekről a problémákról. A Brudhoe Bay berendezéseit elsősorban csőhálózatának elrozsdásodása miatt a hónap elején volt kénytelen lezárni a BP. Ezzel az Egyesült Államok hazai forrásainak 8 százaléka esett ki az ellátásból. Később az olajmulti közölte: a mező rendszereinek felét üzemben tudja tartani, majd legutóbb bizonyos berendezések néhány napig tartó javítására hivatkozva, ennek felét is bezárta. A BP-t az ügy miatt befektetőinek egy csoportja beperelte, mert több részvényes úgy véli, a cégvezetés tudott az alaszkai problémákról, ám figyelmen kívül hagyta azokat, amivel reális értéküknél magasabban tartotta a BP-részvények jegyzését.
