A korábbi napok csökkenését folytatva tovább folytatta útját lefelé, a 70 dolláros szint felé a nyersolaj ára. A háttérben elsősorban a szezon első hurrikánjának, az Ernestónak az elgyengülése és elkanyarodása áll – a vihar oly annyira veszélytelenné vált az olajlétesítményekre, hogy a kitermelést folytató cégek elkezdték visszajuttatni a fúrószigetekre a korábban biztonsági okokból kitelepített személyzetet. Az észak-amerikai könnyűolaj ára októberi szállításra 11 centtel, 70,50 dollár/hordóra, a londoni Brenté 18 centtel, 70,64 dollár/hordóra esett. Az előbbi olajfajta jegyzése hétfő reggel óta 1,9 dollárral csökkent.
Hozzájárult az árak eséséhez az is, hogy a British Petroleum (BP)bejelentette: elhárították a múlt hét végén felmerült kompresszorproblémát az alaszkai olajmezőn, így ismét napi kétszázezer hordó fekete aranyat hoznak felszínre, azaz a teljes kapacitás fele működik. Ettől független hír, hogy az USA szövetségi hatóságai vizsgálatot indítottak a BP ellen, mert alapos gyanú azzal kapcsolatban, hogy a cég manipulálta az olaj- és benzinárakat.
Az iráni kettős beszéd – készek tárgyalni az atomprogramról, de nem mondanak le annak folytatásáról – azért nem befolyásolja a korábbinál erőteljesebben a piacot, mert a befektetők a nemzetközi közösség megosztottsága miatt viszonylag gyengébb szankciókra számítanak az országgal szemben, ha augusztus 31-éig nem sikerül valamilyen megállapodásra jutni az urándúsítás nemzetközi ellenőrzés alá vonásáról.
