A jegyzés ugyanis a zárást követő árhoz képest ugyanis emelkedett, igaz csak minimális mértékben, csupán egyetlen centtel. Így a WTI nyersolaj ára 71,77 dolláron állt a magyar idő szerint hajnali órákban, ami összességében tisztes teljesítmény, hiszen egy nap alatt több mint 1,8 százalékkal esett vissza az elszámolóár.
A derűlátást több körülmény is erősíti, így elemzők további süllyedésre számítanak, ám ennek mértékét a megkérdezettek nem kívánták előre jelezni. A optimizmusuknak az adhat alapot, hogy Irán tárgyalási hajlandóságot mutat az atomprogramja leállításáról, igaz konkrétumokról még semmit nem hallani. Az amerikai olajkészletek is kedvezően alakulnak – a tartalékok a vártnál kisebb mértékben estek, annak ellenére, hogy a legnagyobb egyesült államokbeli mezőnek visszaesett a kitermelése. E mellett úgy tűnik a Debby hurrikán elkerüli a Mexikói-öböl olajfúró platformjait.
