BUX 131146.40 -0,48 %
OTP 40790 0,2 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Teret nyer a kibocsátáskereskedelem

Egyre népszerűbb a kibocsátáskereskedelem a világban, hisz tavaly több mint harmadával bővült a piac, és idén is dinamikus fejlődésre lehet számítani.

2005. május 24. kedd, 03:23

Tavaly 107 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő károsanyag-emisszió ment át a különböző kibocsátás-kereskedelmi rendszereken a világban, ami 38 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábban regisztrált mennyiséghez viszonyítva. A növekedés továbbra is dinamikus, amit az is bizonyít, hogy az idei esztendő első négy hónapja alatt 43 millió tonnányi mennyiségre volt már kereslet – derül ki a Világbank és a Nemzetközi Kibocsátás-kereskedelmi Szervezet (IETA) tanulmányából, amelyet a múlt heti Carbon Expón mutattak be. Az elemzők úgy vélik, hogy a nemzetközi kereskedelembe kerülő mennyiség 2006-ra több száz millió tonnára emelkedhet, elsősorban az EU-országoknak köszönhetően.
A szakértők mind a kiotói egyezmény hatálya alá tartozó szerződéseket, mind az egyéb kibocsátáskereskedelmi megállapodások – mint például az Európai Unió január óta létező Kibocsátás-kereskedelmi Rendszere (EU-ETS) – által lefedett ügyleteket figyelembe vették. A kiotói egyezmény értelmében a fejlett országok a fejlődő, illetve átalakuló gazdasággal rendelkező országokban végrehajtott környezetkímélő beruházások ellenében kibocsátáscsökkentési kvótát vásárolhatnak, amit elszámolhatnak az egyezmény által előírt kibocsátáscsökkentés részeként. A kibocsátáskereskedelmi rendszerek ezen felül azt jelentik, hogy a résztvevők a kibocsátási kvótájuk fel nem használt hányadát értékesíthetik a piacon.
A fejlődő világon belül leginkább India, Brazília és Chile profitál a kibocsátáskereskedelem adta lehetőségekből, ami többek között azt is jelenti, hogy a legszegényebb országok nem igazán haszonélvezői a rendszernek. A Carbon Expón az is elhangzott, hogy a környezetkímélő technológiák kiépítésének ugyan vannak költségei, de a klimatikus változások összgazdasági költségeihez viszonyítva ezek szerénynek mondhatók. Az idén Kölnben megrendezett kiállításon és vásáron több mint 1500 vendéget regisztráltak, a kiállító vállalatok száma a tavalyinak több mint duplájára, 134-re emelkedett, és a 2004-es 50-nel szemben 2005-ben már 87 országból érkeztek résztvevők.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet