Gazdaságélénkítés és klímavédelem első hallásra talán egymásnak ellentmondó, egymást kizáró fogalmak, valójában azonban egy jól kidolgozott éghajlatvédelmi törvény lendületet adhat a gazdaságnak - véli a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ). Az éghajlatváltozás elleni küzdelem csak az egyik ok, amiért a törvényre szükség van. Emellett hazánk erősen kiszolgáltatott a fosszilis energiahordozókat illetően, ez a kőolaj esetében 86, a földgáz esetében 82, a szén esetében pedig negyvenszázalékos importarányt jelent. Ráadásul az energiaköltségek sem egyenlő mértékben terhelik a társadalom különböző rétegeit.
Az eddigi környezetvédelmi jogszabályok nem csökkentették energiafüggőségünket és nem enyhítették a szociális feszültségeket sem, ezért az MTVSZ az energiatakarékos szolgáltatások és beruházások hasznosságáról szeretné meggyőzni mind a lakosságot, mind a piaci szereplőket, és természetesen a döntéshozókat is. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a szennyezőt az állam megpróbálta büntetni, az MTVSZ által kidolgozott törvény azonban ebben is új szemléletet képvisel: nem büntet, hanem jutalmaz.
A törvény létrehozná a zöldpiacot, ide a fenntarthatósági kritériumok alapján kerülhetnek be környezetbarát termékek és szolgáltatások. A stratégia másik eszköze a szén-dioxid-kvóta mintájára létrejött erőforráskvóta lenne, amely a csökkentési célokat valósítaná meg. Az évente megállapított csökkentési céloknak megfelelő mennyiségű fosszilis energiahordozó használati jogát szétosztanák a termelők és fogyasztók között. Aki a kvótája felett fogyaszt, annak a többletet meg kell vásárolnia majd a kvótapiacon; aki tud takarékoskodni és marad kvótája, az eladhat.
A törvény létrehozna egy százszázalékos, kamatmentes, visszatérülő alapot is, amely a tőkehiányos vállalkozásokat, önkormányzatokat és a lakosság kevésbé tehetős rétegeit segítené ki abból a csapdahelyzetből, hogy éppen a magas közüzemi számlák miatt nem képesek energiatakarékosságot szolgáló beruházások megvalósítására. Ennek eredményeként fokozatosan csökkenne energiafüggőségünk, lendületet venne a megújuló energiaforrásokkal és hatékonysággal kapcsolatos kutatás és fejlesztés. Az új megoldások elterjesztése és alkalmazása fellendítené a gazdaságot, mivel a szabályozás ösztönözné az alternatív, környezetbarát megoldások keresletét.
