Az ÖKO-Pannon és a budapesti Raiker ital-nagykereskedés tavaly augusztus elsején indította útjára az Üvegfutárt. A programban szelektíven gyűjtik az üveghulladékot a fővárosi vendéglátó-ipari egységek. A rendszer lényege, hogy ugyanaz a cég, a Raiker gyűjti be az üveghulladékot, amely az éttermeknek, sörözőknek, kávézóknak szállítja az italokat. A vendéglőkben szelektív gyűjtőket helyeznek el, amelyeket ingyen ürítenek, ezáltal az étterem üzemeltetőinek sem gondjuk, sem kiadásuk nincs az üveggel.
Tavaly harminc étterem részvételével, kísérleti jelleggel indult el a program. A 30 étteremből visszagyűjtött havi 120 kilogrammnyi mennyiség hamarosan a háromszorosára nőtt. Egyre több üzlet csatlakozott az Üvegfutár hálózatához, miközben a begyűjtés eszközei és módszerei is folyamatosan tökéletesedtek. Végül sikerült kialakítani egy olyan logisztikai rendszert, amely a vendéglősök számára a legkényelmesebb és legegyszerűbb megoldást kínálja.
A szektorban keletkező, nem betétdíjas üvegek ma még túlnyomórészt a szemétbe, ezáltal a hulladéklerakóra kerülnek, mivel a vendéglátósok számára körülményes a gyűjtőszigetek használata, a házhoz menő szelektív gyűjtés pedig korábban nem volt jellemző.
A Raiker az éttermekbe kihelyezett 110 vagy 240 literes gyűjtőedényeket emelőhátfalas kisteherautóval szállítja el, és helyettük minden alkalommal új, üres edényeket hagy ott. Az éttermek telefonon jelzik, ha megtelt a gyűjtő - egyesek naponta, mások havonta telefonálnak -, és az Üvegfutár 24 órán belül a helyszínre érkezik. A gyűjtőedényben elhelyezhető mindenféle nem betétdíjas üvegpalack és tiszta konzerves üveg.
A programban jelenleg 222 budapesti vendéglátóhely vesz részt, ezek együttesen havonta több mint húsz köbméter nagy tisztaságú üveghulladékot termelnek. A Raiker által begyűjtött üveghulladékot az ÖKO-Pannon partnere, az Avermann-Holvex Kft. veszi át és csömöri telephelyén készíti elő hasznosításra.
