Csillag István, a tárca vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a minisztérium megvizsgálta az SZDSZ elnökének, Kuncze Gábornak azt a javaslatát, hogy a nyári időszakra úgynevezett hétvégi matricák is forgalomba kerüljenek.
- Előkészítünk egy olyan javaslatot, hogy a Fidesztől örökölt matricacsaládot egy négynapos, nem csupán a hétvége alkalmával használható matricával egészítjük ki - közölte a miniszter.
Az új szezonális matrica július 15. és augusztus 30. között vehető majd igénybe a tervek szerint, várhatóan ezer forint körüli árért.
A megoldás a miniszter véleménye szerint csökkenti a környezetterhelést, illetőleg a közlekedés biztonságát szolgálja azzal, hogy az autópályán zajlik a forgalom és nem a kerülő utakon.
Csillag szerint sikerült áttekinthetőbbé tenni az eddigi meglehetősen merev matricarendszert. Emlékeztetett arra, hogy az eddig forgalomba hozott matricák egy hét helyett tíz napot, azaz két hétvégét tartalmaznak. Továbbá a legalacsonyabb, a személygépkocsival azonos D1-es kategóriába sorolták át a kisteherautókat, amelyek után így az éves bérlet a tavalyi felébe kerül.
Módosította a kormány a vízi közlekedés rendjéről szóló törvényt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium javaslatára - tájékoztatott a miniszter. Ezentúl a vitorlásra szerelt motorok az egyébként szokásos úgynevezett "hajós könyv" beszerzésével külön engedély nélkül használhatók. Továbbra is hatályban maradnak azonban a szigorú korlátozások arról, hogy mikor lehet a motort használni, de a módosítás könnyebbséget jelent a vitorlással rendelkező vízi turizmus képviselőinek.
