Jelentősen beszűkülhet az utalványforgalmazók piaca, ha jövőre valóban az étkezési utalványra, az internetutalványra és az üdülési csekkre korlátozódik a természetbeni juttatások köre - annál is inkább, mert az üdülési csekk forgalmazását a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány koordinálja. Az utalványok kivezetése persze nemcsak a papíralapú utalványokban érdekelt társaságoknak okozhat fejfájást, hanem azok számára is, akik a cafeteriakártyák piacán próbálnak megjelenni.
Pillanatnyilag az utalványos cégek többféle papíralapú juttatást is kínálnak, ezek között nyilván kiemelt helyet kapnak a kedvezményes adózásúak, vagyis a melegétel-utalvány és az internetutalvány mellett a bérletjuttatáshoz és az iskolakezdéshez kapcsolódók.
Emellett azonban nem szűnt meg, csak nagyobb adóterhelést kapott a hideg étel juttatása és a kultúra-, valamint ajándékutalványok. Ezek már az idén sem jelentettek komoly súlyt a céges cafeteriaportfólióban, hiszen alig érte meg, az adóterhelésük ugyanis csak kicsivel volt kisebb, mint a bérteher. Bizonyos esetekben azonban megmaradhatott, hiszen nem minden munkavállaló számára elérhető olyan hely, ahol meleg utalványt fogadnak el, és szektorspecifikusan vonzó is lehet például a kultúrautalvány nyújtása.
Ezek sorsa azonban jövőre bizonyosan megpecsételődik, hiszen ha a már említett kivételezett juttatások mellett a többi elem az általános szabályok szerint adózik, semmilyen előny nem kapcsolódik majd ahhoz, hogy azokat a munkaadó leválassza a bérről.
