Több mint 1100 szavazókörben kell ellenőrizni a december 5-i népszavazás során leadott voksokat - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság,. azt azonban nem írta elő, hogy a szavazatok ellenőrzését a voksok újraszámolásával lehet végrehajtani. A szavazatszámláló bizottságok elvégezhetik az újraszámlálást, de dönthetnek úgy is, hogy csak a kötegelt szavazólapokat ellenőrzik. A lapokat ugyanis aszerint, hogy azok mindkét, vagy csak az egyik kérdésre tartalmaztak érvényes voksot, vagy mindkét kérdést illetően érvénytelenek voltak, külön-külön csomagolták. Így, ha az egyes kötegekre feljegyzett számok megegyeznek a jegyzőkönyvben szereplő adatokkal, az ellenőrzés akár befejezettnek is tekinthető. Sőt, a bizottságok akár fenn is tarthatják a korábbi eredményt megállapító döntésüket, hiszen a voksokat december 5-én több helyen többször is megszámolták. Az Országos Választási Iroda tegnap felszólította az érintett területi és helyi választási irodák vezetőit, tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Csakhogy az LB nem szabott határidőt az újabb eredmény megállapítására. A Népszabadság úgy tudja, a Magyarok Világszövetsége kifogásolta 1139 szavazókör döntő többségében nemcsak a Fidesz, de maga a szervezet delegáltjai is jelen voltak. Éppen ezért Szolnok megyében több választási irodavezető és szavazatszámlálási bizottsági elnök értetlenül áll az előtt, hogy az MVSZ összesen 51 szavazókörben élt kifogással. Ezen körzetek nagy részében ugyanis MVSZ-es delegált is jelen volt, és egyik helyen sem jelezte senki, hogy nem ért egyet az eredménnyel. (Nszab, 1., 6. old., NSZ 1., 3. old., MH 6. old.)
