Budapestnek nincsenek olyan előkészített projektjei, amelyek megvalósításához a legnagyobb európai ingatlanvásáron, a cannes-i MIPIM-en befektetőket lehetne találni, ezért villámgyorsan ki kell dolgozni egy városrendezési stratégiát, és el kell fogadni olyan projekteket, amelyekkel a nemzetközi porondon is meg lehet jelenni - mondta Tarlós István budapesti főpolgármester a Napi Gazdaságnak a Budapest stand megnyitása előtt.
Ki kell emelni néhányat a Finta József építész vezette csapat által összeállított projektlistából és úgy előkészíteni ezeket, hogy jövő tavasszal megjelenhessünk velük a MIPIM-en. Addig kisebb forrásigényű, közérzetjavító projektekkel rendet kell tenni Budapesten, ezek közé sorolta az egységes parkolást, p+r parkolók építését, az egyes villamos átvezetését a Lágymányosi-hídon és a felszíni közlekedés fazonírozását. A közgyűlés hamarosan a konkrétumokról is dönthet.
Budapest egyelőre hátul kullog a nemzetközi mezőnyben, de ha sikerül partnereket találni pár nagy projekthez, látványos dolgok indulhatnak el egy-két éven belül - hangsúlyozta Tarlós, aki hasznosnak látná a közmunkák tanácsának újraélesztését annak eredeti funkciójában, vagyis az igények összegyűjtése, rangsorolása és a megfelelő előkészítés lenne a feladata. Addig ez a városvezetés és a közgyűlés közvetlen felelőssége a jogi, műszaki, pénzügyi előkészítés mellett.
A fejlesztési környezet problémája, hogy túlszabályozott a rendszer, és gondot okoz Budapest kaotikus, több tucatra szakadó közigazgatási berendezése is. Tarlós szerint meg kell határozni a belváros szerepét közlekedési, városépítési és funkcionális szempontból.
A Duna szerepének újraértékelése az egyik legnagyobb deficitje a városnak. A kishajó-közlekedést ebben a ciklusban biztosan helyreállítják, a Duna-régió stratégia partnereivel pedig olyan konkrét terveket készítenek, amelyekkel az érintett országok és városok közösen pályázhatnak az elérhető forrásokért. A potenciális fejlesztési célpontok között a belváros és a Duna biztosan szerepelni fog, a nemzetközi porondra szánt teljes lista pedig év végére áll össze a közgyűlési döntéssel együtt, így legkésőbb jövőre konkrét tervekkel jelenhet meg Budapest Cannes-ban.
