Pénteken több mint száz kiállítóval nyílik a Syma csarnokban a 18. budapesti Fundamenta Lakásvásár, ahol a jelenleg elérhető összes új lakás mellett a használtlakás-kínálat nagy része (összesen több mint százezer lakás) is elérhető lesz - közölte a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke. A lakáspiac kilencéves múltra visszatekintő tavaszi seregszemléjén ezúttal nagy súllyal szerepelnek a bankok, és most is lesz az energiatakarékos építési módokat népszerűsítő Zöld sziget. Jelen lesznek a kész- és paszszívház-építők, valamint jelentős építőanyag-gyártók. A szervezők ingatlanpiaci, jogi, adózási és lakberendezési tanácsadással várják a látogatókat. A péntek délután megnyíló rendezvényt szakmai konferencia előzi meg, amelyen az otthonteremtési lehetőségekről Matolcsy György gazdasági miniszter is előadást tart. A lakáspiac jelenlegi helyzetével kapcsolatban Borsi elmondta, a szektort az utóbbi időben állami támogatás nélkül hagyták, egyedül az előtakarékosság maradt a színen - erre alapozza a lakásvásár is a jövőjét.
