Nem a kormányzati negyed helyén, de úgy tűnik, mégiscsak lesz múzeumi negyed: a Felvonulási téren. A Szépművészeti Múzeum felújítására és térszint alatti bővítésére szánt 3,3 milliárd uniós forintot egy kulturális központ koncepciójának kidolgozására, a kapcsolódó tervezésre és engedélyeztetésre költi a kormány - mondta Szőcs Géza, az NFM kultúráért felelős államtitkára. A korábban több száz millió forintot felemésztő előkészítési munkák, tervek sutba dobásának indoka, hogy a város kulturális tengelye mentén, a Budai Vártól az Andrássy úton keresztül a Városligetig álló művészeti, kulturális intézmények sokszínűségük és gazdagságuk mellett adósságokkal és évtizedek óta megoldatlan problémákkal küszködnek.
Ezért a kulturális kormányzat az összes érintett bevonásával, valamint az eddigi tervek és fejlesztési irányok számbavételével végiggondolja ezekmegóvását és fejlesztését célzó feladatokat - mondta Szőcs -, és az év végéig megalkotják a tíz év alatt megvalósuló, Andrássy-negyedre elkeresztelt kulturális koncepciót.
Ebben kiemelt szerep jut a Műcsarnoktól az Ajtósi Dürer sorig terjeszkedő múzeumi és kulturális szigetnek, ahol a Szépművészeti új épülete is helyet kaphat a máshonnan ide költöző múzeumokkal egyetemben. A megvalósításra a költözéssel felszabaduló sokmilliárdos épületek jelenthetnek fedezetet - tette hozzá.
