A folyamatban lévő építéshatósági eljárást igénylő ügyeket nem érinti, minden mást - közte az engedélyköteles átalakításokat, bővítéseket, telekalakítást, bontást és építést - azonban igen a szabályozás újragondolásának szükségessége miatt hozott zuglói változtatási tilalom. Így nem érinti például az elvi engedélyezési szinten álló Mundo-beruházást, amelyet az alpolgármester szerint felfüggesztettek és a földalatti Mexikói úti végállomására tervezett iroda és bevásárlóközpont együttest sem, amelynek az elvi engedélyezése szintén folyamatban van. Az eddigi szabályozás nem volt elég egyértelmű, mindemellett a városrészt túlépítették, az új lakások egyharmada, mintegy 800 otthon eladatlan - teszi hozzá Kovács Balázs.
A fejlesztésekkel nem tartott lépést az infrastruktúra bővítése, Zugló korábbi vezetése ugyanis nem ösztönözte a fejlesztőket a településrendezési szerződések megkötésére, így többek között az oktatási, egészségügyi, gyermekelhelyezési intézmények befogadóképessége nem követte a növekvő igényeket.
A közcélú fejlesztések felvállalására, településrendezési szerződések megkötésére a jövőben az új, több száz lakásos beruházást tervezőknek mindenképpen számítaniuk kell, a családi házas övezetben pedig az ott élők nyugalmának érdekében a társasházépítések korlátozását tervezik - tette hozzá az alpolgármester.
Földi Tibor, a kerületben több ütemben, több száz lakásos lakóparkot építő Cordia Zrt. vezérigazgatója szerint a szabályozási terv elfogadása előtt kellene közölnie az önkormányzatnak a fejlesztőkkel az elvárásait, nem pedig utólag rájuk kényszeríteni a közcélú fejlesztéseket a településrendezési szerződéssel. Ráadásul felméréseik azt mutatják, hogy a lakóparkba költözők legnagyobb része korábban is zuglói lakos volt, vagyis a fejlesztés nem járt számottevő pluszkapacitás-igényekkel. A Cordia Therma Zugló lakópark második ütemére egyébként már megkapták az építési engedélyt, bár az még nem jogerős, a további ütemek megvalósítását azonban már érintheti a tervezett szigorítás - mondta Földi.
Meglévő építési engedélyeikkel pár hónapon belül több projektnek is elindítja a kivitelezését Zuglóban az Aktrus Holding, azonban azoknál a telkeiknél, amelyek még nem jutottak ebbe a fázisba, veszteséget jelent az önkormányzat rendelkezése - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Eger Zsolt ingatlanüzletág-vezető. Mint mondta, ennek hatására már telekvásárlási tranzakciótól is visszaléptek.
A lakáspiacot kevésbé befolyásolja a változtatási tilalom, azonban a telekpiacon már több adásvétel is meghiúsult - véli Nagy Balázs, a Palace Ingatlan-tanácsadó vezetője, aki 800 helyett 500-ra becsüli az eladatlan zuglói lakások számát.
