A vártnál lassabb ütemben folytatódott a lakáspiaci áresés, az FHB lakásárindexe szerint tavaly 2009-hez képest átlagosan 5,7 (reálértékben 9,2) százalékkal csökkentek a lakásárak. Az FHB felmérése szerint a válság kitörése, azaz 2007 vége óta a lakások értékük 26 százalékát elveszítették. Mindez egy korlátozott likviditású piacon zajlott le, a tavalyi forgalom ugyanis lényegesen a várt alatt maradt, az elemzők mindössze 72 ezerre becsülik a tranzakciószámot, ami a csúcsévek egyharmadát jelenti, de még a 2009-es évinél is csaknem negyedével kevesebb. Harmati szerint a piac élénkítése érdekében korlátozott keretek között megfontolandó lehet az euróhitelezés visszaállítása, s a holtpontról való kibillentést szolgálhatná a kilakoltatási moratórium feloldása is, ami egy végtelenül lelassult, passzív ingatlanpiacon káros. A piac megérett ennek feloldására - fogalmazott Harmati, aki szerint éppen a likviditás hiánya miatt ez nem okoz majd komolyabb áresést. A bedőlt hiteles ingatlanok piacra engedése Budapesten érzékelhetően nem befolyásolhatja a piacot, a nagyobb városokban is csak kevésbé járhat érezhető hatással, a kisebb települések jelentős részén pedig gyakorlatilag amúgy sincs tranzakció. Az árverezett ingatlanok piaci megjelenését egyébként az angolszász gyakorlathoz hasonlóan árverési kvótákkal lehetne szabályozni - hangsúlyozta a vezérigazgató.Az építési engedélyek száma arra utal, hogy a 2010-es átadású új lakások száma a vártnak megfelelően 10-15 éves mélypontra süllyed, ami 17-18 ezer új lakást jelent, (ez a válság előtti kibocsátás fele), a kínálatbővülés igazi mélypontja azonban 2011 lesz, amikor még ennél is kevesebb új lakás készül el, az eladatlan új lakások jelentős részét pedig a piac már felszívta. Ez az a pillanat, amikor a kínálatbővülés már kulcskérdéssé válik, ugyanis a túl hosszú építőipari recesszió veszélye, hogy a fellendülésnél sok idő kell a kapacitások újraindításához - mutatott rá Harmati.
Az idei év mindazonáltal fordulópont lesz, a piacot élénkítheti az szja-változással pluszjövedelemhez jutó magas jövedelmű réteg befektetési célú vásárlása, azonban ennél is nagyobb hatást gyakorolhat a foglalkoztatás javulása. 2011-re az FHB minimális forgalomnövekedés mellett 2 százalékos drágulást, lényegében stagnáló árakat vár, gyors drágulásra és élénkülésre a fordulópont után sem lehet számítani - tette hozzá a vezérigazgató.
