A KC Bidding Kft.-nek, a King's City-csoport vállalkozásának 2009. október 9-én a Pénzügyminisztériummal I. kategóriájú játékkaszinó üzemeltetésére és működtetésére kötött koncessziós szerződése értelmében továbbra is a sukorói ingatlanegyüttes a beruházás végleges helyszíne - derült ki a társaság közleményéből. A csoport benyújtotta a szükséges okiratokat a minisztérium részére.
A King's City-csoport vezetése elvárja, hogy a Magyar Köztársaság kormánya állítsa vissza a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státusát, valamint hajtsa végre a beruházásösztönző megállapodásban rögzített 2,6 milliárd forint összegű állami támogatás megfizetésére vonatkozó rendelkezéseket, amelyről a King's City-csoportot a Magyar Köztársaság előző kormánya biztosította, és az erről szóló jegyzőkönyvet az ITD Hungary Zrt. is aláírta - áll a közleményben.
Mindemellett aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a jelenlegi kormányzat magatartása a beruházással kapcsolatban hátráltatni fogja új, nagy volumenű beruházások megvalósulását Magyarországon. Mindeközben a Fejér Megyei Bíróságon folyamatban van a kaszinóprojekt megvalósításának alapjául szolgáló ingatlancsere jogszerűségét vizsgáló polgári per, amelyet az MNV Zrt. indított. A legutóbbi, december 16-17-ei tárgyalás eredményeként a sukorói ügyben hűtlen kezeléssel gyanúsított, előzetes letartóztatásba helyezett Tátrai Miklós volt MNV vezérigazgató és Császy Zsolt egykori értékesítési igazgató előzetes letartóztatását megszüntették. A per február 24-25-én a felperes további tanúinak - vezetők, döntés-előkészítők - meghallgatásával folytatódik - tudtuk meg a bíróság szóvivőjétől. Joav Blum alperesnek írásban kell válaszolnia a neki feltett kérdésekre még a következő tárgyalási nap előtt. A felperes MNV Zrt. több jogcímen - jogszabályokba ütközés miatti semmisség, leplezett szerződés, a szerződés megtámadása feltűnő értékaránytalanság miatt - támadja a telekcsere-szerződést, s csak ezek végigvizsgálása után kerül sor az alperes tanúinak meghallgatására, így megjósolhatatlan, mikor születik ítélet - mondta a szóvivő.
