Az év meglepetéseként a kormányzati gazdaságpolitikát és annak negatív nemzetközi befektetői megítélését említette elsőként Futó Gábor, a Futureal-csoport vezérigazgatója a Napi Gazdaság kérdésére. A cég szempontjából 2010 legnagyobb pozitívuma a Corvin bevásárlóközpont sikere és a sétányprojekt első felének befejezése, mert ez igazolja a hét évvel ezelőtt alkotott koncepció helyességét.
Mivel az ingatlanpiacon is minden a bizalmon, a finanszírozáson és a gazdasági növekedésen múlik, az iparág számára fontos lenne, ha a külföldi befektetők legalább három-négy évre előre tisztában lehetnének a kormányzat gazdaságpolitikai céljaival. Az irodai, a kiskereskedelmi és a logisztikai fejlesztéseknél befektetői, banki és bérlői szempontból egyaránt kulcskérdés a bizalom, a kiszámítható, a jogállamiság alapjain nyugvó, növekedés- és befektetésorientált, befektetőbarát környezet - véli Futó, aki szerint mindennek a kommunikációban is egyértelműnek kell lennie.
A következő két esztendő a gazdaságpolitika alakulásán túl is tartogathat meglepetéseket a piaci szereplők számára, elsősorban az európai adósságválság kapcsán, ami ha túllép egy szinten, akkor Lehman-szintű összeomlást hozhat az európai bankrendszerben. Meghatározó a piac alakulására az európai, ezen belül a németországi növekedés s 2011-2012-ben az ázsiai feltörekvő piaci buborékból várhatóan kialakuló válság - mondta Futó, aki szerint az európai adósságválságra egy erős fiskális integráció lesz a legvalószínűbb válasz, ami viszont átírja a szabályokat. Ha így lesz és ez prudensebb működést kényszerít ki, az összességében pozitívan hathat a magyar gazdaságra, mert visszaállítja a befektetők bizalmát.
