BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tovább késik az építőipar érdemi fellendülése

2010. november 15. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A július-augusztusi átmeneti enyhe javulás után továbbra is negatív trend mentén alakul az építőipar teljesítménye, szeptemberben mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel korrigálva 9,2 százalékkal csökkent 2009 szeptemberéhez képest - közölte a KSH. Az első kilenc hónapban a csökkenés 10,5 százalék volt.

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult, az épületek építésének volumene a tavalyi nagyon alacsony bázishoz képest öt százalékkal emelkedett, ez leginkább a Kőbányán épülő bevásárlóközpont és a debreceni, valamint a miskolci egyetemi fejlesztések, továbbá a kecskeméti Mercedes-építkezés eredménye. Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor továbbra is jelentősen elmarad az egy évvel korábbitól, a csökkenés 22 százalékos a 2009-es magas bázishoz képest. Míg tavaly az autópálya-építések és a metróberuházás szinten tartotta a mélyépítést, mostanra ezek jórészt befejeződtek, infrastruktúra-fejlesztésre még nem írtak ki újabb pályázatokat, ez a mélyépítésben a jövőre nézve nem kecsegtet biztató kilátásokkal.
A KSH sajnos csak alátámasztja az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) számításait, mely szerint az ágazat 2006 óta piacának 40, a lakásépítés pedig piacának 60 százalékát veszítette el - kommentálta a gyorsjelentést a Napi Gazdaságnak Koji László. Az ÉVOSZ alelnöke kifejtette, rossz prognózis, hogy a rendelésállomány és a megkötött szerződések volumene tovább csökken 2009-hez képest, a szerződések átfutása ugyanis fél-egy év, vagyis 2011 második fele előtt nem várható pozitív elmozdulás. Vagyis a 2010-es adatok mellett a 2011-es kilátások is aggodalomra adnak okot, s a jelek szerint 2011 második fele előtt még a részpiacokon sem lesz fellendülés. Koji szerint egyetlen kiút kormányzati megrendelésekkel biztosítani, hogy a vállalkozások vállalkozási képességeik birtokában léphessenek majd be egy megerősödött piacra.
A szeptemberi építőipari adatok ismeretében valószínűleg nyolcról tízszázalékos visszaesésre módosítja az ágazat egész évi teljesítményére készített prognózisát a GKI Gazdaságkutató Zrt. - mondta Napi Gazdaságnak Petz Raymund. A GKI elemzője kiemelte, minden jel szerint a júliusi-augusztusi leheletnyi javulás csak átmeneti volt, s az építőiparban a csökkenő trend folytatódik. Petz szerint 2011-ben az idei struktúrával számolhatunk, azaz a mélyépítés továbbra is gödörben marad, az épületek építése ágazat valamennyire tartja magát, amiben az Audi és az Opel beruházásainak is lesz szerepe. Logisztikai, kereskedelmi és irodaberuházásokra jövőre még nem számíthatunk, a lakásépítés pedig vélhetően tovább csökken, így a jelenleg még pozitív elmozdulást valószínűsítő jövő évi prognózis is kérdésessé válik. Ez ugyanis leginkább a felújítások beindulásán alapult, ám úgy tűnik, hogy a lakás-korszerűsítésre kezdetben kitűzött 100-150 ezres nagyságrend is folyamatosan olvad, s egyelőre semmi nyoma az erre részben forrást teremtő zöld banknak. Vagyis minden az ellen szól, hogy 2011-ben érdemi építőipari fellendülés jöhetne, a most közzétett adatok egyértelműen azt üzenik, hogy a növekvő pályára állás tolódik - hangsúlyozza Petz.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet