Elsősorban nem a válság, hanem a tartozások felhalmozódását eredményező szabályozás miatt emelkednek a lakossági szektorban az energiaszolgáltatók lejárt esedékességű kintlévőségei - mindez összességében több tíz milliárd forintot tesz ki. A tartozások nagysága 2008-2009-ig nem okozott nagyobb problémát, mivel az akkori szabályozás 60 nap után lehetővé tette a szolgáltatás kikapcsolását. A moratórium bevezetésével azonban a szolgáltatók októbertől áprilisig gyakorlatilag nem tudnak lépni a védett fogyasztókkal szemben - mondta lapunknak Boross Norbert, az Elmű-Émász-csoport kommunikációs igazgatója. Az iparági szereplők szerint a szabályozás nem jelent valódi segítséget, sok esetben pedig rontja a fizetési hajlandóságot is, hatására ugyanis egyre több ügyfél fizet késedelemmel, ennyi idő alatt pedig akár több százezer forintos tartozás is felhalmozódhat. Az egyetemes szolgáltatást nem lehet más tevékenységből keresztfinanszírozni, így az önmagában nem veszteséges cégek hitelfelvételre kényszerülnek, ami árnyomást is okoz az egyetemes szolgáltatásban - véli Boross.
A korábbi évek tapasztalatainak megfelelően nyáron csökkent az egyetemes gázszolgáltatás lejárt lakossági kintlévőségeinek állománya: szeptember végén 23 milliárd forint körüli összeget tett ki - tudtuk meg Laczó Sándortól, a Magyar Gázipari Egyesülés (MGE) igazgatóságának elnökétől. Jelenleg mintegy 62 ezer háztartásnál függesztették fel a gázszolgáltatást. Laczó szerint jelentős növekedésre lehet számítani a következő hónapokban, a nyári alacsonyabb gázfogyasztás ugyanis kisebb összegű számlákat jelent, a fűtési szezon elindulásával azonban várhatóan egyre többen nem tudják vagy nem akarják fizetni számláikat. Az elnök szerint a kintlévőségek alakulása az egyetemes szolgáltatás jelenlegi ármoratóriuma miatt egyelőre nehezen prognosztizálható. Idén tavasszal még 30 milliárd forintnyi lejárt tartozást tartottak nyilván, a következő időszakban ismét e szintre emelkedhet a mutató.
A tavalyi hasonló időszakhoz képest folyamatosan növekszik a GdF Suez Energia Magyarország Zrt. lejárt fizetési határidejű, de a fogyasztók által be nem fizetett számlákból eredő kintlévősége, az ügyfélkör több mint felénél fordul elő hosszabb-rövidebb csúszás a fizetésben - tudtuk meg a társaságtól. Ezen belül folyamatosan emelkedik a hosszabb ideje fennálló tartozások aránya is. Jelentősen bővült és az elmúlt időszakban elérte a tízmilliárd forintot a Tigáz Zrt. fogyasztóinak számlatartozása. Az E.Onnak összességében több tíz milliárd forint kintlévősége van, amelynek kétharmada az egyetemes szolgáltatói piacon (a lakosság és önkormányzati intézmények körében) keletkezett. A lakossági tartozások 2008 és 2009 októbere között 29 százalékkal ugrottak meg, az idén októberrel zárult egy évben pedig további 17 százalékkal lettek magasabbak - mondta a Napi Gazdaságnak Kutas István szóvivő.
Az áramszolgáltatáshoz kapcsolódó kintlévőségek csaknem felét teszik ki a lejárt esedékességű követelések - közölte lapunkkal az EdF Démász Zrt. Az utóbbi hónapokban átlagosan 7,5 milliárd forintot tartott nyilván ilyen címen a társaság (kétharmad részben az egyetemes szolgáltatásnál), az összeg 40 százaléka 30 napnál nem régebbi tartozás. Az EdF Démász szerint a nemfizetések mennyisége csökken: az egy évvel korábbihoz képest ötödével kevesebb új határidőn túli kintlévőség keletkezett. A pozitív tapasztalatok ellenére azonban a tartozások szerkezete az utóbbi években sokat változott: a határidőn túli tartozások negyedét mostanra az egy éven túli tartozások teszik ki. A gazdasági válság hatására 2009 végén és 2010 elején volt a legmagasabb szinten a kintlévőség-állomány, a határidőn túli követelések a társaságnál ekkor meghaladták a nyolcmilliárd forintot, a jelenlegi volumen már a gazdasági válságot megelőző szintekhez való visszatérést jelenti.
A gázszolgáltatók a jóval hatékonyabb közüzemi rendszer visszaállítását szorgalmazták a gázár-moratórium mellett zajló egyeztetéseknél is. A GdF Suez szerint ez a törekvés már a földgázellátásról szóló törvény módosítása tervezetében is visszaköszön: a kikapcsolási határidő várhatóan 60 napra csökken és egyszerűbbé válik a folyamat. Komoly változást jelenthet 2011-ben a gázár-támogatási rendszer tervezett módosítása is. A jelenleg támogatott ügyfélkör szűkülésével vagy a támogatás mértékének csökkenésével a kintlévőségek további növekedése valószínű. Ennek elkerülésére átgondolt, hatékony támogatási rendszer bevezetését várja a kormánytól jövőre az iparág. A megoldást, a további eladósodás megállítását Boross szerint az előrefizetéses mérők bevezetése, valamint a nemfizetést követően a további fogyasztás ehhez kötése jelentheti (ezek felszerelését a védendő körbe tartozó ügyfelek többsége visszautasítja).
A versenypiacon több eszköz áll a szolgáltatók rendelkezésre: az általános kereskedelmi szabályok érvényesülnek, a szerződések értelmében korlátozható a nem fizetőknek nyújtott szolgáltatás, így jóval kevesebb a kintlévőség e területen. Előfordul azonban, hogy egyfajta üzleti modellt jelent a nagy tartozást felhalmozó cégek bedöntése és ugyanazon telephelyen új indítása - a felszámolási eljárásban pedig az energiaszolgáltatók a sor végére kerülnek. A helyzetet súlyosbítja a szolgáltatók közötti információcsere hiánya is - mondja Kutas.
