A tervek szerint halad az Aufwind Schmack Első Biogáz Kft. 4,2 megawattos szarvasi biogázüzemének júliusban indult építése - közölte a társaság. A beruházás közel 500 millió forint EU-támogatással, összesen 3,9 milliárd forintból valósul meg. Az üzem műszaki készenléti szintje elérte a 70 százalékot, az alapanyag- és végtározók kialakítása pedig a 90 százalékot. Az üzem évente 12,8 millió köbméter biogázt állít elő. A biogázból villamos és hőenergiát előállító kiserőmű építése október elején kezdődött, a 4,2 megawatt teljesítményű, 3,9 milliárd forintos beruházás próbaüzeme jövő áprilisban indul. A biogázüzem alapanyagát a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. biztosítja majd, illetve az erőmű is a cég telephelyén épül, a beruházó közleménye szerint eddig 60 százalékban hazai beszállítókkal szerződött. Az 56 ezer négyzetméteres telephelyen a környéken fellelhető és eddig nem hasznosított, több mint százezer tonna hulladékot dolgoz majd fel az Aufwind. Az üzem évi 27,6 gigawattóra áramot termel majd, ennek 13 százaléka saját villamosenergia-igényét fedezi. Emellett talajjavító tápanyagokat tartalmazó biotrágyát is előállít majd a társaság a telephelyen.
