BUX 139802.38 0,24 %
OTP 45960 -0,02 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

NGM: Három százalékkal bővülhet a GDP jövőre

2010. november 2. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idei 0,8 százalékos bővülést követően jövőre 3 százalékkal, 2012-ben 3,5 százalékkal, 2013-ban 5 százalékkal, 2014-ben pedig 5,2 százalékkal bővül majd a magyarországi GDP a Nemzetgazdasági Minisztérium tegnap ismertetett prognózisa szerint. A tárca inflációs várakozásait tartalmazó összeállítás szerint a pénzromlás üteme az idén 4,7 százalékos éves szintet érhet el, a következő években azonban folyamatos csökkenéssel számol a minisztérium: 2011-ben 3,5, 2012-ben 3,3 százalékos éves ütemre mérséklődik az infláció, majd 2013-ban enyhén emelkedve 3,4 százalék lesz, 2014-ben pedig 3,6 százalékra nő a ráta. A jelek szerint a tárca prognosztái nem tették magukévá a szakminiszter alig másfél hónapos előrejelzését. Matolcsy György ugyanis szeptember közepén azt mondta egy rádióinterjúban, hogy Magyarországon lesz még 7 százalékos növekedés a nem is olyan távoli jövőben - ezt 2013-2014-re tette. A miniszter akkor hozzátette, hogy ennek a forrásai most teremtődnek meg. Az egyik ilyen forrás a pénzügyi konzultáció idei sikeres lezárása, a másik pedig az adóforradalom, illetve a strukturális változások.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet