Pénteken Szegeden harminc építőipari vállalkozás, valamint két támogató tag részvételével megalakult a Magyar Innovatív Építőipari Nyílt Klaszter (MIÉNK). A KÉSZ-csoport kezdeményezésére létrejött országos kiterjedésű és irányítású, területi alapon szerveződő klasztertől az építőipari kkv-k erőteljes, versenyképes piaci megjelenését, a lánctartozás és az átláthatatlan alvállalkozói láncok, valamint a feketemunka felszámolását várják az alapítók. A MIÉNK megteremti az egymással versengő vállalkozások együttműködésének terét, vagyis egyfajta konzorciumként olyan megbízásokat is elnyerhetnek, amelyeket egyedül nem sikerülne megszerezniük - hangsúlyozta az alakulás alkalmából Marton Pál klasztergesztor. A cégek közötti partnerség a túlélés feltétele a romokban álló magyar építőiparban - hangsúlyozta Varga Mihály, a KÉSZ Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki arra számít, hogy a klasztert két éven belül legalább tízezer fős, jelentős erőforrást felvonultató, garantáltan minőségi munkát végző szereplőként fogják a piacon számon tartani.
