Évente több milliárd forint kárt okoznak az energiát szabálytalanul vételezők, a szolgáltatók nagy létszámú egységekkel igyekeznek visszaszorítani a jelenséget. Évi három-négy milliárd forintra becsüli a Tigáz Zrt. a gáz szabálytalan vételezéséből (azaz lopásából) eredő veszteséget, ez az összeg az éves árbevétel mintegy tíz százalékát teszi ki - mondta lapunknak Győri Pál szóvivő. A társaság munkavállalóinak tizede dolgozik az ellenőrzés területén, de gyakran a rendőrségtől is kapnak szabálytalanságra utaló jelzéseket.
Országosan közel 300 fős energiaellenőr-csapatot működtet az E.On Hungária Zrt., ennek fenntartása közel 1,5 milliárd forintba kerül évente - tudtuk meg Kutas István szóvivőtől. Az E.On szolgáltatási területén éves szinten összesen 14 milliárd forintra rúg a gáz- és áramlopásból származó kárösszeg. Az energiatolvajok önmaguk és mások élet-, illetve vagyonbiztonságát is veszélyeztetik az illegális beavatkozással - hangsúlyozta Kutas. Az áramlopások miatt gyakran túlterhelés keletkezik a hálózatban, ami meghibásodást, illetve feszültségingadozást okoz. Ha pedig valaki a gázhálózatba piszkál bele, az gázszivárgáshoz, gázrobbanáshoz vezethet.
Az E.On energia-ellenőrei rendszeresen végeznek mérőóra-ellenőrzéseket. Az ellenőrzések közül 125 ezer az áram-, 25 ezer pedig a gázszolgáltatást érinti. Az ellenőrzések közel húsz százaléka tár fel valamilyen szabálytalanságot az áram-, öt százaléka a gázszolgáltatásban. A Tigáz területén évente háromezer esetet derít fel a rendőrség. Az eszközpaletta a gázmérő manipulációjától a komplett mérőbelsők hamisításáig terjed.
