BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vegyesen látják a jövőt a kisebb cégek

A lapunk által megkérdezett közepes vállalkozások többségénél egyelőre nem is látszik esély fizetésemelésre. Néhány cégnél azonban már megindult a dolgozói létszám bővülése.

2010. szeptember 19. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Átlagosan 5,5 százalékkal emelkedett idén a Hajdú Autótechnika Zrt. dolgozóinak juttatása, ami a magasabb összegű bér és cafeteria együttes hatása - tudtuk meg Novotni Anna vezérigazgatótól. A társaság bértárgyalásait minden esetben az első negyedévben tartja, amelyek során figyelembe veszi az OÉT ajánlását, a publikus adatokat - többek között a környék és a régió bérszintjeiről -, így a végső döntés ezekből áll össze. Az egy évvel korábbihoz képest emelkedett a Hajdú dolgozóinak száma, a 700 fős létszám közel 100 fős bővülést jelent egy év alatt. Novotni szerint további felvételt egyelőre nem tervez a társaság, ezt főként autóipari megrendeléseinek mennyisége sem teszi egyelőre lehetővé.

Hagyományos értelemben vett bértárgyalásokat nem folytat a Fémalk Zrt., a fizetések alakulását a munkaerő-piaci információkat követve határozza meg a társaság - mondta a Napinak Szentes Zsolt gazdasági igazgató. A megrendelések alapján már kifelé indult a vállalat a válságból, általános bérrendezés azonban mindeddig nem történt, így Szentes szerint ez év végén vagy a jövő év elején 10 százalék körüli emelést hajthatnak végre. Jelentősen bővült a foglalkoztatotti kör is: az egy évvel korábbi 215-tel szemben elérte a 250 főt, a felvétel egyelőre folyamatos, az év végéig még mintegy 15 dolgozóval bővülhet a létszám.

Az építőipar nehéz helyzete miatt nem lát lehetőséget a bérfejlesztésre Erdélyi Béla, az FK Raszter Építő Zrt. gazdasági igazgatója. Az elmúlt éveket követően az ideit látja a legmélyebb pontnak, az egyik legnagyobb problémának pedig az uniós és állami projektekkel kapcsolatos kifizetések elhúzódását tartja. Tapasztalatai szerint olyan uniós forrás is van, amelyet még tavaly számláztak ki, de mindeddig nem érkezett meg a társasághoz az összeg. Tavaly mintegy 20 fővel csökkent a vállalat dolgozóinak létszáma, amely jelenleg 200 fő körül alakul. Erdélyi szerint egyelőre nem látszanak a helyzet megváltozására utaló jelek. Hasonló véleményen van Nagyné Daróczi Mária, a 225 főt foglalkoztató TMK Automatika Kft. gazdasági vezetője is. A társaságnál tavaly és tavalyelőtt sem volt bérfejlesztést, és sem idén, sem jövőre nem is tervez ilyet. A kft. dolgozóinak létszáma az egy évvel korábbihoz képest 10 fővel csökkent - a nyugdíjazások miatt -, a jelenlegi nehézségek miatt azonban Nagyné elképzelhetőnek tartja, hogy idősebb dolgozóik egy részét nyugdíjba küldik. A TVK-ból 1997-ben kivált TMK 1997 óta nyereséges volt, jelenleg azonban még éppen a veszteségesség határán áll. A társaság korábban 2,5 milliárd forint éves árbevételt ért el, az idei első kilenc hónapban azonban 1,4 milliárdot, Nagyné várakozása szerint az év egésze pedig kétmilliárd forintos forgalmat hozhat.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet