Több olyan felmérés is megjelent a napokban, amelyek azt mutatják: a magyarok alapvetően kedvelik a bankokat. Hétfőn a Scale Research adta közre, hogy devizahitelük drágulása miatt nem hibáztatják finanszírozójukat az adósok, sőt a kölcsönfelvételkor kapott tájékoztatással is elégedettek (Napi, 2010. augusztus 3.), a tegnap közzétett GfK-felmérés pedig még kedvezőbb képet vázol fel. A banki ügyfelek elégedettsége szerintük egy év alatt jelentős mértékben, százas skálán mérve 77 pontról 82 pontra emelkedett 2009 és 2010 első féléve között. A lista élére a banki ügyintézők szakértelme és segítőkészsége került, de a bankok megbízhatóságával, a szolgáltatások fejlettségével is elégedettek ügyfeleik.
A betétekre fizetett, valamint a hitelkamatokkal kapcsolatos elégedettségi szint a lista legvégére került, 59, illetve 57 ponttal. Az a tény, hogy nem csak egy-két szolgáltatáselem okozta a bankokkal kapcsolatos általános elégedettség növekedését, azt jelzi, hogy a válság kezdetéhez képest a bankok általános megítélése érezhetően javult az elmúlt időszakban - mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. Mindennek persze némiképp ellentmondani látszik sok személyes tapasztalat, de az is, hogy a kormányzat bankellenes kommunikációja érzékelhetően nagy megértésre talál a lakosság körében.
