Az indiai tulajdonban levő autóalkatrész-gyártó cég, az SMR Hungary Bt. új gyárának ünnepélyes alapkőletételére holnap kerül sor. A mosonmagyaróvári megnyitó ünnepséget Tibori Pál-Levente, az SMR igazgatóhelyettese tartja, megnyitó beszédet mond Botos Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Az SMR-nek Mosonszolnokon már működik egy visszapillantókat gyártó egysége, ennek kapacitása azonban már nem elegendő a megrendelések teljesítésére. A 30 ezer négyzetméteres telken most több mint tízezer négyzetméteres csarnok építése kezdődik. Az épület elkészültével indul a technológiai berendezések beszerzése, az új gyár tervezett átadása pedig 2011 áprilisára várható. Az új üzem - mint azt a cég korábban közölte - az első ütemben 250 embernek ad munkát és évi hétmillió visszapillantó tükröt gyárt személyautókba. A 1975-ben alapított családi vállalkozás, a Samvhardana Motherson Group jelenleg 21 országban, 90 telephelyen van jelen, az általa foglalkoztatottak száma pedig összesen mintegy 35 ezer fő.
Az indiai cégcsoport a mosonmagyaróvári MoWinpark Innovációs és Kereskedelmi Központ mellett macedóniai és romániai, valamint Európán kívüli potenciális telephelyeket is megvizsgált, mielőtt a jó magyarországi tapasztalatok és a logisztikai előnyök miatt úgy döntött, hogy Mosonszolnoktól néhány kilométerre húzzák fel az újabb gyárat. Az új üzem az Audi-, Mercedes-, Mini-, Volkswagen- és Toyota-beszállító cégcsoport visszapillantó-gyártásának harmadát-negyedét adhatja majd.
