A pénzügyi válság kirobbanását követően sem igazán foglalkoztatja a fiatalokat időskori megélhetésük kérdése - derült ki a JP Morgan és a Harris Interaktív amerikai felméréséből. Szinte minden időskori anyagi biztonsághoz kapcsolódó kérdést kétszer olyan súlyosnak érzékeltek az 50 év feletti válaszadók, mint a harminc alattiak. Míg az 50 évnél idősebbek 47 százaléka aggódik azért, hogy tovább kell dolgoznia a nyugdíjba vonulása előtt, mint tervezte, ez az arány a 30 év alattiaknál alig több mint a fele (24 százalék). Az államtól várható ellátással kapcsolatban a megkérdezettek mindössze 22 százaléka fogalmaz meg kételyeket 30 éves kor alatt, míg ugyanez az arány 50 felett már 40 százalék. A fő problémát a késői észleléssel kapcsolatban Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító vezérigazgatója szerint az jelenti, hogy sokkal nagyobb áldozatok árán lehet csak az 50 éves korban megkezdett anyagi felkészülés esetén biztosítani a nyugodt nyugdíjaséveket, mint ha az öngondoskodás legkésőbb 30-35 évesen már elkezdődne. Mint kifejtette: ha valaki ötszázalékos éves hozam mellett havonta 25 ezer forintot takarít meg, akkor abból 15 év alatt 6,7 millió forint lesz, míg mindez 30 éves időtávon ennek több mint a háromszorosát, 20,9 millió forintot eredményez.
Az Aviva-csoport legutóbbi felméréséből az derült ki, hogy a magyarok csaknem háromnegyede aggódik, hogy nyugdíjaséveinek jövedelme nem lesz elég megszokott életszínvonalának fenntartásához és hasonló arányban gondolják így a lengyelek és a csehek is. Míg azonban a csehek több mint fele számolt be folyamatos megtakarításról, a magyaroknak ezt csak mintegy negyede teszi. A hazai siralmas képet tükrözi a GfK által nemrégiben bemutatott (Napi, 2010. július 8.) elemzés is. A megtakarítók pénzének Nyugat-Európában 26 százaléka megy nyugdíjalapba, ez az arány Közép-Európában 23, Magyarországon viszont mindössze 12 százalék.
