BUX 138834.97 -0,68 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A növekvő árakat sem érvényesítik a bankok

2010. július 13. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bankok díjemelési kezdeményezéseit alaposan korlátozza az idén hatályba lépett magatartási kódex. Az infláció mértékével azonban e szerint is növelhetik az ügyfélterheket a pénzintézetek. Az OTP - tájékoztatták lapunkat - már 2009 augusztusában meghirdette az inflációt követő díjmódosításra vonatkozó szabályrendszerét. Ennek megfelelően évente, a KSH által közzétett előző éves infláció mértékével - a közzétételt követő második hónap első napjától -, automatikusan módosíthat egyes díjtételeket. Nyomatékosították ugyanakkor, hogy az így kijövő feltételektől a bank az ügyfél számára kedvezőbb irányba is eltérhet, ahogyan ezt több díjtételnél idén márciusban meg is tette a legnagyobb magyar bank.

A díjemelés előtt a Budapest Bank (BB) szerint számos akadály tornyosul. Figyelembe kell venni az egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó törvényt, de ennek keretein belül is fennáll a piaci verseny további korlátozó hatása. A BB-nél úgy gondolják, hogy az inflációval megegyező díjemelés lehetősége is meglehetősen korlátozott. A bank júniusban tekintette át a folyószámlához és hitelkártyához kapcsolódó díjtételek nagyságát és egyes esetekben az inflációval megegyező, 4,5 százalékos emelés mellett döntött, de számos esetben az emelés lehetőségével nem élt - mondták el. A CIB lapunk érdeklődésére csak annyit mondott, árazási politikájukat úgy alakítják ki, hogy azzal az egyre élesedő piaci versenyben az ügyfelek igényeinek meg tudjanak felelni és a jogszabályi kötelezettségeiknek is eleget tudjanak tenni.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet