A jelzálogjog csak forinthitelekre való bejegyzése (amit Orbán Viktor miniszterelnök 29 pontja között említett) a kondíciók terén esetleg éppen ellentétes hatást fejthet ki a várthoz képest - akadnak, akik úgy vélik, a versenytárs nélkül maradó forinthiteleknél megszűnik a drágítás elleni nyomás. A legnagyobb magyarországi hitelintézet nem tartja azonban valószínűnek a verseny megszűnését. Az OTP szakemberei azzal érvelnek, hogy amikor a devizaalapú hitelek domináltak a piacon, akkor is igen erős árverseny volt jellemző. A devizahiteleket a jogszabályi előírások oly mértékben korlátozzák, hogy a forinthitelek automatikusan relatív versenyelőnyben vannak és maradnak - hangsúlyozza Fatér Gyula, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese. Fatér viszont ezzel együtt nem zárja ki az előbb említett jelenség lehetőségét. A CIB szakértői szerint a forinthitelezésben a verseny erősödése miatt (szűk piac) ilyen biztosan nem képzelhető el. Az Ersténél ezzel kapcsolatban kiemelték: az új kihelyezések döntő többsége már most is forintban történik, amit a június 11-én hatályba lépett módosítások csak erősítenek, így az újabb korlátozás már nem okoz túl nagy változást a piacon. A magatartási kódex szerint pedig (ennek hatékonyságáról cikkünk a 7. oldalon) a bankok kamatot csak indokolt esetben emelhetnek, természetesen a szimmetria elvét betartva, így a megszűnő devizahitelezés önmagában biztosan nem drágítja a forinthiteleket.
A devizahitelek átváltására érzékelhetően elég szkeptikusan tekintenek a bankok. Mint az OTP-nél hangsúlyozták: a meglévő devizahitel-állomány számottevő csökkenése akkor várható, ha a forinthitelek kamata alacsonyabb lesz a meglévő hitelek aktuális kamatánál és kompenzálni tudja a végtörlesztéssel járó költségeket is, továbbá a devizaeladási árfolyam a hitelfelvételkori devizavételi árfolyamnál kedvezőbbé válik. A tömeges átváltáshoz Fatér Gyula szerint még 1-2 százalékpontos kamatcsökkenés lehet szükséges. A devizahitelek aránya devizában kifejezve folyamatosan csökken az Erste Banknál, mivel minimális az új devizahitel-folyósítás. Végleges elfogyásuk - állították a pénzintézetnél - a hitelek tényleges lejártára, csak évek múlva várható. Ez a CIB szerint is egy igen hosszú folyamat lenne még akkor is, ha a körülmények (például árfolyam) a válság előtti állapot felé változnának.
