A bankok szükségesnek tartják a "bankadóként" ismertté vált elvonás jelenlegi feltételrendszerének lényeges módosítását - tudatta a Magyar Bankszövetség. A szervezet szerint az elnökség által összehívott bankvezetői értekezlet tegnap tárgyalt a tervezett adóról, s - a tulajdonosok többségének álláspontját képviselve - a kormánnyal való tárgyalások folytatása mellett döntött. A szervezet szerint a magyar bankrendszer a gazdasági válságban is megőrizte stabilitását, nem szorult állami támogatásra és biztosította a gazdaság folyamatos finanszírozását. A tervezett bankadó összege és feltételei viszont jelentősen gyengítenék a bankrendszer tőkehelyzetét és hitelezési képességét. Összességében ez a kormány szándékaival ellentétben súlyos hatással járna a reálgazdaságra és visszavetné a gazdasági növekedést. A bankszövetség a kormánnyal való tárgyalások lezárását követően ad részletes tájékoztatást.
A pénzügyi szektortól várt 200 milliárd forintos pluszbevétel "kőbe vésett", a bankokkal folytatott tárgyalás alapján úgy látom, sikerülhet megállapodni - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjújában. A megoldás a bankok számára megteremtheti annak lehetőségét, hogy a hitelportfóliók tisztuljanak és hitelezési tevékenységük bővüljön. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy a céltartalékok felszabadítása révén nőhet a banki profit, amelyből így több vonható el a szektor helyzetének meggyengítése nélkül. A részletek még nem körvonalazódnak. A miniszter a banki hitelvédelmi program után egy árfolyamvédelmi program kidolgozásáról beszélt. Ezt egészítené ki, hogy ha valaki kéri, átválthassa devizahitelét forintra. Amennyiben az adós egyiket sem tudja törleszteni, akkor tulajdonát bérletté alakítanák. Ezt technikailag a National Asset Management Company típusú társaság létrehozásával képzelik el.
A felügyeleti adatok szerint a bankszektor céltartalékai tavaly több mint 280 milliárd forinttal növekedtek. A - többek között - nem fizető adósok miatti nyereségrontó számoknál 2009 utolsó negyedéve 50 százalékos megugrást hozott. A szektorban az első negyedévben 59,5 milliárd forint céltartalék állt szemben 140 milliárd forint adózatlan profittal (a portfólió romlása tehát határozottan lassult). Mindez csak részben tulajdonítható a bajba került lakossági ügyfeleknek.
