BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elfogadták a parkolási alapdíjat

2010. június 1. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tegnap elfogadták a parkolási törvényt, ami elengedhetetlen volt, hogy ne váljon kaotikussá a helyzet. Az Alkotmánybíróság ugyanis a megfelelő szintű szabályozást hiányolva június 30-ával megsemmisítette a parkolásra vonatkozó eddigi előírásokat, a határozat kihirdetésekor pedig közölték: díjmentes lesz a fővárosban a parkolás, ha a határidőig nem végzik el a korrekciót. Az előző kormány ugyan kész javaslatot dolgozott ki, az új azonban saját szájíze szerint oldotta meg a kérdést. Parkolási céget így csak önkormányzat birtokolhat (a meglévő megállapodások lejártáig maradhatnak a korábbi vállalkozások a piacon). Egy elfogadott módosító indítvány alapján parkolási közszolgáltatást a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság mellett ennek a százszázalékos tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve önkormányzati társulás is elláthat.

A törvény szerint díjfizetési kötelezettség olyan várakozási területen és időszakra rendelhető el, amelyen az adott időszakban a járművek várakozására alkalmas helyek átlagos foglaltsága, azaz a telítettség a 70 százalékot meghaladja. Az egy órára vonatkozó várakozási díj személygépkocsi esetén nem haladhatja meg az állami adóhatóság által az előző naptári év szeptemberében és az azt megelőző tizenegy hónapban egy liter 95-ös ólmozatlan benzin üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható áraként havonta közzétett ár egyszerű számtani átlagának a kétszeresét. Ez az idén maximum 544 forintot jelent, ami körülbelül 15 százalékkal kevesebb a mostaninál. A pótdíjak is csökkennek: a mostani legmagasabb ötvenszeres helyett negyvenszeres lenne a maximálisan kiszabható büntetés. Késedelmi kamat felszámítására nem lenne lehetőség és a behajtásra is csak bírósági úton. A javaslat azt is megszabja, hogy türelmi időt kell biztosítani a pótdíj kivetése előtt.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet