BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Környezetterhelő számlák

2010. május 25. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az uniós országokban évente több mint 30 milliárd számla keletkezik, melyeknek 97 százaléka még mindig papíralapú - állapította meg az Itella Group (a korábbi Finn Posta) e-számlázással foglalkozó leányvállalata, az Itella Information 2010 tavaszán 16 országra kiterjedő felmérése alapján. A lakossági várakozások szerint Dániában, Észtországban és Norvégiában néhány éven belül 20-30 százalékra szorul vissza a kinyomtatott és kézbesített számlák aránya. Jelenleg Csehország, Oroszország és Magyarország tűnik legkevésbé nyitottnak a változásra, ezekben az országokban tapasztalták ugyanis a legkisebb igényt az elektronikus átállásra a lakosság körében: 76-80 százalék azok aránya, akik a jövőben is postán szeretnék megkapni számláikat. Az e-számlázás tekintetében a vállalkozások körében biztatóbb eredmények születtek. Az Egyesült Királyságban a cégek 89 százaléka nyilatkozott úgy, hogy eladásaikat már ma is legalább részben elektronikus számlával bizonylatolják és a beszerzések terén is 76 százalék él az elektronikus számlabefogadás lehetőségével. Észtország és Dánia vállalatainál meghaladja a 80 százalékot azon cégek aránya, amelyek kimenő és/vagy bejövő számláik esetében digitális csatornákat is igénybe vesznek. Ugyanez az arány a vizsgált 16 ország átlagában 50-52 százalék. A magyarországi 25-26 százalékos szint azt mutatja, hogy hazánkban a vállalatok e-számlázási tapasztalata jelenleg még az európai átlag felét sem éri el. A sereghajtók a lengyel cégek, amelyeknek mindössze 11 százaléka küld rendszeresen elektronikusan is számlát, és 18 százalék fogad be ilyet.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet