Meglepően jó adatokkal rukkolt elő a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. A cég tavaly 6,2 százalék növekedéssel, 397,4 milliárd forint konszolidált forgalmat hozott, ez a 2009-es 3-5 százalékos élelmiszer-eladási visszaesés mellett különösen impozáns. A növekedés azonban nem volt organikus - mondta lapunknak Feiner Péter, a Spar elnöke, aki nem akarta boncolgatni az eredményt, tekintettel arra, hogy a csoport teljesítménye egyelőre "kusza". Tavaly 13 ezer négyzetméter kereskedelmi felülettel nőtt a cég hét új áruháza révén, a Plus üzletek "átmárkázása" miatt azonban több egységet év közben néhány hétre be kellett zárni, ez viszont forgalomkiesést okozott - indokolta Feiner az elemzés elmaradását.
A csoportnak szüksége is van a látványos növekedésre, mivel maga előtt görgeti a Plus üzlethálózat felvásárlásához igénybe vett banki források terheit. (A cég még a válság előtt vásárolta fel a Plus hálózatot.) Feiner szerint ez valóban komoly teher a Spar számára, ezzel együtt "jól alszik", azaz kezelhető a csoport finanszírozása.
Tavaly nőtt az egy főre jutó vásárlások száma, ám csökkent az átlagos kosárérték, ám az előbbi nagyobb mértékben. Elemzők szerint a szupermarket szegmens a válságban azért nem vesztett pozíciót, mert közel van a lakóhelyekhez. A vásárlásnál e szempont a recessziós időszakban felértékelődött. A Spar tavaly 5 százalékkal csökkentette a létszámot a Plus beolvasztása és a racionalizálás következményeként. A tervek szerint idén folytatják a Plusok "spárosítását", emiatt több egységnél is várható néhány hetes leállás.
