Nem csak pénzben, szóban is alaposan elmarasztalta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Rewe-csoporthoz tartozó Penny Market élelmiszer-diszkontláncot egy tavaly nyári akciója miatt, amelyben egyes termékeinek az árát június 4. és 7. között egy-két órán keresztül a 13 évvel korábbi szintre vitte le. A trappista sajt kilóját például egy óráig 579 forinton tartotta, emiatt egyes helyeken tömeghisztéria alakult ki. Ezzel ugyan nem foglalkozott a GVH, azzal viszont részletesen, hogy a Penny Market hogyan nem készült fel az akcióra. Csak annyi sajtot tartott készleten, hogy ha mindenki megvette volna a megengedett fejenként 10 kilogrammos maximumot, akkor áruházanként összesen két tucat vevő járt volna jól; emellett a sajtkampányról csalogató reklámot tett közzé, illetve a reklámfelhívásban szereplő korlátozástól az áruházak eltértek (lefelé). A GVH szerint mindkét esetben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot alkalmazott a társaság, ezért 30 millió forintra büntette - a cég visszaeső, de enyhítő körülmény volt, hogy az akció rövid ideig tartott és a sajthoz jutott vevők jól jártak. Ezen túlmenően a Pennyt további 3 millió forintra büntette a hivatal, mert egy 2008-as akció során ugyancsak nem tartott elegendő árut készleten, így rögtön hiánycikké vált a meghirdetett termék.
