A nemzetközi szinten is csúcsgasztronómiát képviselő Ráday utcai Costes kapta a magyar Dining Guide Az év étterme díját. A Gerendai Károly érdekeltségébe tartozó Costes fiatalnak számít az egyébként sem öreg magyar gasztropiacon, hiszen 2008-ban újult meg és nyerte el mai formáját, indította el jelenlegi koncepcióját. Többek között ezért volt meglepetés, hogy a díjat a Costes kapta - mondta lapunknak Gerendai, aki szerint egy ilyen elismerés mindenképpen bizonyíték arra, hogy jó irányban haladnak a minőségi gasztronómia felé.
Budapesti vagy akár magyarországi viszonylatban kevés csúcsminőségű étterem működik, és azok is inkább szenvednek, mint hasznot termelnek. Személy szerint úgy érzi, hogy a Costes azért képes a sikerre, mert a tulajdonosai nem elsősorban ebből élnek, jóllehet nem hobbiból csinálják. Gerendai szerint még nincs meg Magyarországon az igényes kritikus tömeg, amely képes lenne eltartani a magas minőséget képviselő éttermeket. Így a díjat egyelőre nem lehet és talán nem is kell készpénzre váltani.
Azt a szolgáltatást, amelyet a Costes nyújt - nem egyedüliként a hazai éttermi piacon -, csak a "világot látott emberek", illetve a külföldiek értékelik. A magyar fogyasztónak a vendéglátás, illetve a gasztronómia ott kezdődik, hogy az olajos rántott hús lelóg a tányérról - fogalmazott Gerendai. Jóllehet ezt is lehetne jól csinálni, sőt ha ez sikerülne, az már a kapuja lenne egy magasabb gasztrokultúrának. Ám sem a magyar fogyasztó, sem a magyar vendéglátás nem képes felülemelkedni az elmúlt ötven éven. A piac igazodik a fogyasztóhoz, a fogyasztó igazodik a piachoz. Ennek következtében elkorcsosult az alapanyaggyártás, az alapanyagok felhasználása, elhaltak az ételkészítési technológiák. A vendéglátás kizárólag az étkeztetésre koncentrál, a fogyasztó pedig kizárólag ezt várja el a vendéglátóipartól.
Ehhez képest a Costes nem kívánt kompromisszumokat kötni, a szaklapok szerint lehetne akár Párizsban vagy Londonban, mégis itt van Budapesten. Az étterem a nemzetközi konyhaművészeti gyakorlatot követi és kulináris színházi élményt nyújt. A konyháját korábban a portugál származású Miguel Rocha Vieira vitte, akit idén az argentin Nicolas Rafael Delgado váltott.
A Costes is a Michelin-csillag várományosa, de Gerendai szerint szinte biztos, hogy idén nem lesznek a körben, hiszen séfet váltottak és a francia étteremkalauz szabályai szerint a kategorizálásához újra kell kezdeni a tesztelési folyamatot, aminek az a lényege, hogy az első kóstolásánál felfedik magukat a teszterek, majd ezt követően kétszer titokban kóstolnak. Mivel közel a kiadvány megjelenése, a tesztfolyamat már nem fér bele az időbe.
