BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hisz a Sláger az igazában

2010. január 20. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ésszerű megoldás az lenne, ha az ORTT a jogszerűség biztosítása érdekében felmondaná a novemberben aláírt szerződéseket, és nem nyújtana be fellebbezést a bíróság döntése ellen, ugyanis ez biztosítaná a legrövidebb időn belül azt, hogy a jogszerű pályázók legyenek ismét adásban - közölte a Sláger Rádió, közleményben reagálva a Fővárosi Bíróság első fokú keddi döntése után. Ebben azt állapította meg a bíróság, hogy az ORTT helytelenül járt el, amikor befogadta a Sláger frekvenciájára pályázó FM1 konzorcium pályázatát, ám nem állapította meg az eredeti állapot visszaállítását. Úgy érezzük, hogy tisztázódott a helyzetünk és igazunk volt, mivel a bíróság jogellenesnek nyilvánította az ORTT döntését, és számunkra kedvező ítéletet hozott - mondta Jeff Smulyan, a Sláger tulajdonosa, az Emmis elnök-vezérigazgatója.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet