A mai vasutassztrájk biztosan agyoncsapja több bevásárlóközpont forgalmát, ugyanis a nagyobb plázák rendszerint erősen függnek az elővárosi beérkező, illetve a kifelé áramló forgalomtól. Ilyen például a Nyugati pályaudvar mellett működő Westend City Center, a Keleti vonzásában levő Arena Plaza, illetve Árkád, a budatétényi Campona, a Déli pályaudvar közelében levő MOM park és Mammut.
Bár a vasutassztrájk csak reggel nyolcig tart, a káosz jó, ha délutánra véget ér, vagyis várhatóan sokan döntenek úgy, hogy meg sem próbálnak beérni a munkahelyükre, tompítva ezzel a plázák átmenő forgalmát. Az sem gondol majd a bevásárlóközpontokra, aki független a tömegközlekedéstől, hiszen a délutáni csúcsban vélhetően mozdulni sem lehet majd a városban. A csütörtök rendszerint erősebb nap a plázákban, hiszen a mozikban műsorváltás van, ami komoly látogatószámot generál. Balatoniné Kiss Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára lapunknak elmondta, a BKV-sztrájk is megviseli a plázákat, főleg azokat, amelyeknél P+R parkolók vannak. A sztrájk alatt nem teszik le az autójukat az ingázók, így be sem mennek a központokba. Az még nem számolható, hogy mekkora lesz a kiesés - kérdés, mi lesz hétvégén. Ha a vasutasok szolidaritásból folytatják a sztrájkot, kétségessé válhat a plázákban néhány bolt nyitva tartása is, ami a januárban amúgy is gyenge kiskereskedelmi forgalom miatt újabb érvágást jelenthet.
