Idén 18 megyében rendezett a VOSZ Prima-díjátadót, ami ma már szinte minden megyében a legrangosabb társadalmi események közé tartozik. A 2003-ban Demján Sándor által alapított díj növekvő támogatása és nyerteseinek kiválasztása adja az elismerés igazi rangját. A művészeti, kulturális, sport- és tudományos teljesítmények elismerésére szolgáló díjat az a közösség ítéli oda (ma már 10 kategóriában) három-három, a maga területén vezető kiválóságnak, akik jól ismerik és maguk is használják, élvezik a méltatott munkáját, sikereit.
A vállalkozók - maguk is kitartó munkával elért eredményeik tükrében - nagyra értékelik a valódi teljesítményt. A maradandó értékeket alkotók mellé álltak, és példaadó módon a kezdetektől folyamatosan anyagilag is lehetővé teszik a megyei Prima díjak fejlődését.
Mindez valódi közösségszervezést igényel és olyan közösségi összetartást eredményez, ami a mai magyar társadalomból sok esetben hiányzik. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint sokszor megindító pillanatokat élnek át az ünnepi gálákon, amikor egy-egy megyében az adja át a díjat az elismert pedagógusnak, aki korábban diákja volt és már az is előfordult, hogy a díjazott orvosprofesszor segítette világra a díjátadót.
Mivel valódi közösségi díjról van szó, a díjazottak jellemzően a legnagyobb becsben tartják, hiszen a díjazott a munkájával a közösség érdekeit szolgálja. Nem véletlen, hogy a díjátadásra szervezett ünnepségeken ma már (a megyékben és a fővárosin is) a gazdasági és a politikai elit is képviselteti magát, tovább emelve az esemény rangját.
A szűk év ellenére a megyei vállalkozói és értelmiségi közösségek központi és saját forrásból rendkívül színvonalas ünnepségeket szerveztek. Dávid Ferenc szerint az eseményeket figyelve úgy tűnt, a helyi vállalkozások roppant komoly tartalékokat mozgósítottak, hogy a díjazottak megfelelő elismerésben részesüljenek. Külön öröm, hogy néhány megyében a korábban helyszínként szolgáló termeket nagyobbakra kellett cserélni, mert akkora volt az érdeklődés.
