A 2006-ban három fiatal, Mátrai Krisztina, Mosshammer Kinga tervezők és Matheidesz Réka közgazdász álmaként létrejött WAMP (wasárnapi művész piac) mára az egyik legfontosabb kulturális és tervező fórummá nőtte ki magát. A kezdetekben underground indított, komoly tervező-szervező munkát igénylő "vásár" egyediségének köszönhetően a válság ellenére is sikeres. A havonta megrendezett dizájnvásáron árusított egyedi iparművészeti termékek a hagyományos boltokban kaphatókhoz képest kevésbé árérzékenyek, az árusokban pedig most nagyobb a késztetés, hogy több terméket adjanak el - mondta a Napinak Matheidesz Réka, a dizájnpiac egyik alapítója. A 3 millió forint tőkével induló vállalkozás adatbázisában jelenleg 430 művész van, egy-egy vásáron rendszeresen 100-120 kiállító vesz részt, termékeik iránt pedig havonta 4000-5000 látogató érdeklődik.
A WAMP 2007-től tematikusan jelentkezik, de egyre gyakoribbak az úgynevezett WAMP-projektek is. A vásár fesztiválokra, kiállításokra utazik, magyar és külföldi dizájnhoz kötődő rendezvényekhez kapcsolódik. Az év egyik sikere volt a New York-i dizájnhéten az Extremely Hungary magyar évad keretein belül megvalósuló "Soft is the new cool" című kiállítás és vásár, ahol a WAMP 16 magyar tervezőt képviselt. A további tervek közt szerepel az aktívabb külföldi megjelenés, csakúgy, mint a vásár webshopjának továbbfejlesztése, illetve egy bolt nyitása. A lehetőségek bővítését új együttműködő partnerek, befektetők is segítenék, s ezzel a WAMP magasabb szintre kerülhetne - teszi hozzá Matheidesz.
A művészpiac az alapítók elmondása szerint azért jött létre, hogy a mindennapokban használható művészet jegyében az alkotók és a közönség közvetlen kapcsolatba kerüljön s megfelelő fórumot teremtsen az elérhető árú, egyedi, aktuális és színvonalas iparművészeti tárgyaknak. A mai magyar dizájn törekvéseit támogató kezdeményezés célja az is, hogy eszközeivel a közízlés formálójává (is) válhasson, nem mellesleg támogassa a magyar ipar- és képzőművészeti termékek arculatát.
