A 6 milliárd forint saját erős gödöllői beruházás megvalósítására ez év őszén közbeszerzési eljárás keretében választja ki a Magyar Posta Zrt. a legalkalmasabb jelentkezőt - jelentette be a társaság vezérigazgatója. Szűcs Ildikó elmondta, az immár második logisztikai bázis megvalósítását a 2013-tól életbe lépő európai postai liberalizáció után várhatóan kiéleződő verseny indokolja. A lépéstartáshoz tovább kell javítani a szolgáltatások színvonalát. A Magyar Posta már most is eredményes, az európai összehasonlításban az országok közötti rangsorban a 6-7. helyen áll. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy például az elsőbbségi küldemények 93-94 százaléka már most a feladás másnapján elér a címzetthez, holott a nemzetközi előírás csupán 85 százalékot ír elő.
