Az év végére kiegyensúlyozottabbá válhat az elmúlt hónap során országos mércével mérve is a legnagyobb mértékű leépítéseket elszenvedő közép-dunántúli térség munkaerőpiaca - derül ki abból a prognózisból, amelyet 617 különböző méretű vállalkozás bevonásával készített a regionális munkaügyi központ. Jóllehet a válság hatásai továbbra is kiszámíthatatlanok s a helyzet napról napra változik, a megkérdezett cégek jelentős része az év második felétől már lassú javulásra számít. A legjelentősebb, összességében közel 1200 fős létszámbővüléssel a feldolgozóipar kalkulál, de a felmérés szerint az idén pozitív szaldóra számíthatnak a kereskedelemmel, a szálláshely- és személyi szolgáltatással, illetve a különböző ingatlanügyletekkel foglalkozó cégek is - ugyanakkor az ágazatonkénti létszámnövekedés még a száz főt sem éri el, a kereskedelemben például mindössze 26 fő lehet a plusz. A most közzétett munkaerő-piaci prognózisból az is kiderül, hogy a három megye - Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém - ezer dolgozónál nagyobb létszámmal működő vállalatai összesen 231, a 250-999 fővel működők pedig 643 fős létszámnövekedéssel kalkulálnak 2009-ben. A régióban viszont 109 cég tervezi, hogy összesen több mint háromezer fővel csökkenti fizikai dolgozóinak számát, 43 társaság pedig arról számolt be, hogy idén elsősorban adminisztratív területen foglalkoztatott szellemi dolgozóitól kíván megválni.
Az egyes cégek között jelentősek az eltérések. Növekedést döntően az exportra termelő vállalkozások jósolnak, de az is nyilvánvaló, hogy a közelmúltban épp a nagyarányú leépítések hatására alakult új cégek munkaerő-szükséglete is hatást gyakorol a tendenciákra. A szakemberek szerint az biztos, hogy a régió munkaerő-piaci helyzete 2009-ben még bizonytalan és kiszámíthatatlan lesz. A három megyében októbertől február végéig több mint 6700 munkahely szűnt meg, s még februárban is tíz nagy cégtől közel 1400 embert küldtek el csoportos létszámleépítés keretében.
