BUX 140160.01 0,19 %
OTP 46120 0,37 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Európába hozza a porcelángyártást az Ikea?

A Távol-Keletről Európába telepítené a kontinensen forgalmazott porcelánok gyártását a svéd Ikea - tudta meg a Napi. Az évente mintegy 4 milliárd forintos megrendelést jelentő tender magyar befutója a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra lehet.

2008. február 11. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Napi információi szerint a Távol-Keletről Európába telepítené a kontinensen forgalmazott különböző porcelánok gyártását az Ikea. A világ egyik legnagyobb bútor-, valamint lakásfelszerelés-gyártója és -forgalmazója még 2007-ben írt ki egy úgynevezett belső tendert évente háromezer tonna porcelán gyártására. A tucatnyi jelentkező közül mára négyen maradtak versenyben. Egy portugál, egy török és egy román gyár mellett a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. Hock Tibor, a társaság kereskedelmi igazgatója - bár a részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni - lapunk információit megerősítve elmondta, azt követően kerültek a négy esélyes közé, hogy az Ikea átvilágította a manufaktúrát. Sőt tavaly már mintegy 40 millió forint értékű terméket szállíthattak is a világcégnek.
Az Ikea lapunknak nem kívánt részletekkel szolgálni az ügyről, tekintettel arra, hogy a projektről semmilyen szinten nem született döntés, ezért bármilyen információ félrevezető lehet.
A Zsolnay azonban bizakodik, úgy vélik, a döntésnél többek között az adott cég szakmai felkészültsége és múltja mellett figyelembe veszik a logisztikai adottságokat is. Hock közölte, nagyon bíznak abban, hogy a márciusban várható döntés kedvező lesz számukra, s ezzel megalapozhatják a pécsi önkormányzat tulajdonában levő, immár évek óta piaci gondokkal küzdő veszteséges gyár jövőjét. A kereskedelmi igazgató ugyanakkor hangsúlyozta, az Ikea esetleges megrendelése sem szoríthatja háttérbe a hagyományos kézi munkával előállított Zsolnay termékek gyártását, hiszen azok egymástól elválasztva készülnének.
A patinás gyár hasonló struktúrában működne, mint amikor még porcelánszigetelők is készültek Pécsett. Úgy tudjuk, hogy - az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében - a jelenlegi gyárterület keleti részén, az új, a jelenleginél jóval kisebb, ám sokkal hatékonyabban működtethető manufaktúra mellett épülne fel a kizárólag az Ikea-nak termelő üzem is. Az előzetes - de már az Ikea-val is egyeztetett - tervek szerint a zöldmezős beruházás költsége 3 milliárd forint, amelyből 2 milliárdot korszerű gépek, eszközök, valamint gyártósorok beszerzésére költenének. Az Ikea ennek mintegy 40 százalékát - a jelenlegi tárgyalások szerint 800 millió forintot - finanszírozna. Az Ikea lapunknak adott válaszában ezt spekulációnak minősítette, ugyanis még erről sem született döntés.
Az egymilliárd forint értékű, döntően infrastrukturális fejlesztést a Zsolnay Kulturális Negyedre szánt 11 milliárd forintból teremtenék elő.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet