Végleges döntés született arról, hogy négymilliárd forint beruházással ötcsillagos hotellé alakíthatja a Szentes belvárosában lévő 110 éves Petőfi szállót a Pendola Holding Center Ingatlanfejlesztő és Építőipari Kft. - tudta meg a Napi. A dél-alföldi régió első luxushoteljében többek között fallabdapálya, színházterem, lőtér, kávéház, az alagsorban pedig törökfürdő és egy hozzá kapcsolódó rekreációs központ is helyet kap.
A beruházás részleteit már egyeztették a helyhatósággal, az engedélyeztetési és a finanszírozási terv is elkészült - mondta Zsohár Árpád, a Pendola Kft. ügyvezető igazgatója a Délmagyarországnak. A beruházást a társaság saját erőből és hitelből valósítja meg. A kft. vállalta, hogy a jelenleg mintegy 2 ezer négyzetméteres épületet - beleértve a berendezést is - a levéltári dokumentumokat felhasználva, eredeti formájában állítja helyre. A mihamarabbi befejezés érdekében minden olyan munkát elkezdtek, amely a jogerős építési engedély kiadásáig elvégezhető - mondta Zsohár. Többek között lebontják az elmúlt évtizedekben engedély nélkül készült épületrészeket, de különböző restaurátori munkák is folynak már. A város történetének egyik legnagyobb volumenű beruházása a belváros közlekedési rendjének átalakításával együtt 2010 végére készülhet el.
