Egy újabb, összesen kétmillió eurós fejlesztési program megvalósításába kezdett a győri székhelyű Kiss Műanyagtechnika (KMT) Kft. – erősítette meg lapunk információit Kiss Miklós ügyvezető igazgató. A folyamatosan növekvő megrendelések miatt a helyi ipari parkban lévő gyártóbázis területét a duplájára bővítik, technikai, illetve technológiai fejlesztésre pedig egymillió eurót költenek. Mindemellett folyamatosan fejlesztik a közelmúltban Komáromban kialakított logisztikai központjukat is. Az utóbbira elsősorban azért van szükség, mert a KMT legnagyobb megrendelői a Komáromban működő multinacionális mobiltelefon-gyártók. Termékeik közel 40 százalékát ide szállítják. A tavaly már 640 millió forintos nettó árbevételt elérő, különböző műszaki műanyag alkatrészeket gyártó társaságnak ugyanakkor partnere az egyik legnagyobb német modellvasútgyártó cég is, valamint több, idehaza gyártóbázist működtető víztisztító- és takarítógép-gyártó is. Az ügyvezető igazgató elmondta: beruházásaikat kizárólag saját erőből valósítják meg, mivel bár többször pályáztak, központi támogatást nem kaptak. A 2003-ban létrehozott társaság zöldmezős beruházással tavaly építette fel első üzemcsarnokát a győri ipari parkban. A különböző beruházások, valamint a kitartó humánerőforrás-fejlesztés révén hamar felmerült annak a lehetősége is, hogy a szériatermékek előállítása mellett saját termékekkel is piacra lépjenek, illetve prototípust gyártsanak. A KMT idei üzleti tervében már egymilliárd forintot meghaladó nettó árbevétel elérése szerepel.
