Az idei első negyedévben az előzetes várakozásokkal ellentétben nem csökkent a háztartások eladósodási kedve, bár a banki magánhitelek állományának így csak szinten tartásáról beszélhetünk – derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) előzetes adataiból. Míg ugyanis tavaly az első negyedévben több mint hat százalékkal nőtt a lakossági hitelállomány, az idén a bővülés legfeljebb ezrelékekben mérhető. Jól érzékelhető a kölcsönfajták iránti érdeklődés változása is. Egy év távlatában a legmarkánsabb (bár cseppet sem újdonságnak számító) jelenség a devizahitelek jelentős térnyerése. 2007 első negyedévében több mint 60 százalékkal több devizakölcsön volt az előző év azonos időszakához képest. Az idén azonban a deviza is csak a visszaesés elkerülésére volt elegendő. Ennek részben az is lehet a magyarázata, hogy a dinamika alapján (11 százalék feletti bővülés) az idei első negyedév „slágere” a folyószámlahitel volt, esetében a forintalapú konstrukciók még valamennyire megőrizték vezető szerepüket. A fogyasztási hitelek állománya 5,2 százalékkal volt magasabb március végén, mint 2006. december 31-én, de a folyószámlahitelek mintegy 21 milliárdos növekményével szemben itt közel 72 milliárd forinttal nőtt az állomány az első három hónap alatt.
Az első negyedévi adatok alapján az idei aligha lesz újabb rekordév a bankok számára. Az egy évvel korábbinál most kevesebb lett a kamatnyereség. A kamatbevétel ugyan közel 35 százalékkal hízott, de a kiadások növekedése ennél jóval magasabb, majdnem 81,5 százalékos volt (ez jól látszik a különböző betéti akciók számosságán). A bankok adózás előtti profitjának igen szép (19,6 százalékos) emelkedése a jutalékeredménynek, de főként az egyszeri tételeknek és osztaléknak volt köszönhető. Ebben szerepet játszott az is, hogy (bár a portfólió inkább romlott, mint javult az elmúlt egy évben) a bankok által elszámolt céltartalék csökkent. A takarékszövetkezeti hitelintézetek kamateredménye ugyan még kissé nőtt is, de – az előbb említett jelentősebb „szépítő” tételek híján – az adózás előtti első negyedévi profit 12,2 százalékkal csökkent a 2006. évi első negyedévhez képest. A takarékok pedig végre belendültek, a (szakértők szerint a legjobb jövedelmezőséget biztosító) lakossági devizahiteleknél az első negyedévi növekedés megközelítette a 35 százalékot.
