Az integrált takarékszövetkezetek tavalyi adózott eredménye együttesen 8,114 milliárd forintot tett ki, szemben a 2005. végi 8,69 milliárd forinttal – derült ki az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) tegnapi sajtótájékoztatóján. Az adózott nyereség csökkenését a szövetség a tavalyi évközi adóváltoztatásokkal indokolta, véleményünk szerint azonban a számok azért nem lettek kedvezőbbek, mert a takarékok későn indították el devizahitelezési tevékenységüket. Ez alighanem befolyásolta a mérlegfőösszeg alakulását is. Az integráció ugyanis tavaly mintegy 8,3 százalékos növekedést tudott felmutatni, szemben a kereskedelmi bankok közel 19 százalékával. A szövetkezeti hitelintézetek pedig 2005-ben még lekörözték a kereskedelmi bankokat a maguk mintegy 20 százalékos dinamikájával (NAPI Gazdaság, 2006. február 14., 4. oldal). Kiss Endre, az OTSZ elnöke a tájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a takarékok kiegyensúlyozottan tudtak 2006-ban növekedni. A lakossági betétállomány 839,9 milliárd forintot tett ki, míg a hitelállomány 264,5 milliárd forintot ért el. A takarékoknál számlát vezető vállalkozások száma elérte a háromszázezret.
